Gajdos László bejelentette az új vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkárt

Gajdos László bejelentette az új vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkárt

MTI
Kelemen Ágnes lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkára - jelentette be a tárcavezető szombaton. Gajdos László Facebook-oldalán azt írta, Kelemen Ágnes környezetgazdász negyedszázados éghajlatpolitikai tapasztalattal veszi át a terület irányítását. 

A magyar államigazgatásban, az Európai Bizottságnál, a versenyszférában és a civil szektorban szerzett sokoldalú gyakorlata a biztosíték a hazai klímastratégia megerősítésére - közölte a miniszter. Gajdos László szerint a következő időszak legfontosabb feladata az éghajlatváltozási szempontok határozott és azonnali érvényesítése lesz a hazai vízgazdálkodásban. Hozzátette, Kelemen Ágnes széles körű nemzetközi és hazai rálátása a záloga annak, hogy az Élő Környezetért Felelős Minisztérium modern, tudományos alapokon nyugvó válaszokat adjon a vízhiány és a klímaválság kihívásaira.

Az élő környezetért felelős miniszter a héten tárcája több vezetőjét is bejelentette. Kőrösi Levente lesz a természetvédelemért és állatjólétért felelős államtitkár, Kertész-Káldosi Zsuzsanna, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének szakmai igazgatója a környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár lesz, míg Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója a természetvédelemért felelős helyettes államtitkári poszt várományosa. Gajdos László bejelentette azt is: Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjét kérte fel a minisztériumi szóvivői posztra.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM