2021. március 1. hétfő Albin

Hírek - Növény

Aggódhatnak a gazdák: komoly probléma ütötte fel a fejét a magyar földeken

A hét végi erős hideghullám növényvédelmi szempontból nagyon jól jött, de csak pár napig tartott. Keddtől intenzív felmelegedés zajlik: újra tíz fok fölötti maximumok jellemzőek az országban, ez a túl enyhe idő azonban a növényi kultúráknak nem kedvező. A jövő hétre állhat vissza a hőmérséklet a télies szintre. A talaj fölső egy méteres rétege az ország döntő részén telített nedvességgel, mezőgazdasági szempontból újabb csapadékra egyelőre nem lenne szükség. Annál is inkább, mert helyenként áll a víz a földeken, márpedig a következő napokban akár komoly csapadék is hullhat.
 
 

A múlt hét második felében egyre hidegebb, a hét végén sarkvidéki eredetű léghullámok árasztották el hazánk légterét - írja a met.hu. Az északi áramlással sok felhő is érkezett fölénk, melyekből országszerte havazott. Vastagabb hóréteg azonban inkább csak az északnyugati országrészben, és a Tiszántúl északi felén alakult ki. Errefelé a hóréteg vastagsága helyenként a 10-15 cm-t is elérte, az ország nagyobb részén azonban többnyire 5 cm alatt maradt. A gyakori, de jellemzően kisebb csapadék összességében az elmúlt 10 nap során 5 mm alatti csapadékot jelentett az országban, inkább csak a határ menti területeken hullott ettől nagyobb mennyiség, míg az ország középső részein alig valami. Az elmúlt 90 nap csapadékösszege csaknem országszerte jóval elmarad a szokásos értéktől, ezzel együtt mezőgazdasági szempontból további csapadékra egyelőre nem lenne igény, hiszen a talaj szinte az egész országban telített a fölső egy méteres rétegben. Csak Fejér, Tolna, Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyékben van még némi nedvességhiány a mélyebb talajrétegekben. Az Alföldön és északkelten sokfelé foltokban áll a víz a földeken, ami az elmúlt napokban meg is fagyott. Országosan a tél eddigi leghidegebb reggele 18-ra, hétfőre alakult ki, ekkor a hőmérséklet nagy területen hűlt -10 Celsius fok alá, sőt Baján -16,4 fokot mértünk. A Tiszántúlon helyenként volt hidegebb is ennél korábban, arrafelé szombaton hűlt sokfelé -10 fok alá a levegő hőmérséklete. A talaj is megfagyott különböző mélységben, a talajtípustól és a hótakaró vastagságától függően. Jellemzően a talajfagy csak a fölső néhány (2-5) centiméteres réteget érintette, de a Duna-Tisza közén és a Nyírségben a homokos talajokon a fagyott réteg vastagsága helyenként a 20 cm-t is elérte. Az erős hideghullámot gyors és intenzív felmelegedés követte keddtől, szerdán a maximumhőmérséklet az ország délnyugati kétharmadán már meghaladta a +10 fokot. Ennek hatására a talajfagy és a hó egy része már csak északkeleten maradt meg.

Az őszi vetések jellemzően fejletten és jól telelnek. Az Alföldön és északkeleten a belvízfoltok jelenthetnek problémát. Az őszi búza +4 Celsius fok alatt még bírja a vízborítást, de öt fok fölött már csak nagyjából három hétig. Az elmúlt napokban előfordult komolyabb mínuszokra már nagy szükség volt, hiszen ez gondot a növényeknek nem okozott, viszont a kártevők és a kórokozók mennyiségét csökkentette. Növényvédelmi szempontból tehát nagyon jól jött a hideg. 

A következő 6-8 nap során nagyon változékony, vasárnapig igen enyhe, tavaszias időre számíthatunk. Péntektől a sok felhőből többször várható csapadék. A nagyobb mennyiség majd vasárnap-hétfőn valószínű, eleinte esővel, majd egyre többfelé hóval. Hétfőre lehűlés érkezik, visszatérnek a télies hőmérsékletek. Összességében jövő csütörtökig (ha a hétfőre várható légörvény pályája a jelenlegi számítások szerint alakul) akár 10-30 mm csapadék is hullhat. A talajfagy országszerte fölenged a hét végére, a beszivárgást tehát ez nem fogja akadályozni. A szombatig várható túlságosan enyhe idő (10 fok fölötti maximumok) azonban a növényi kultúráknak már nem kedvező. A nappalok hossza egyre gyorsuló ütemben nő, a következő egy hét során mintegy 18 perccel lesz hosszabb a világosság.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Portfolio Agrár Klub: Hatalmas birtokrendezés jön a magyar földeken

    Kiknek kedvezhet és kiknek nem az új szabályozás?

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu