2022. június 28. kedd Levente, Irén

Hírek - Növény

Az idei búzahelyzetről vallottak a magyar gazdák: óriási a küzdelem a földeken

Magyarország kettészakadt búzafronton: míg az ország nyugati felében minden a legnagyobb rendben van, a keleti oldalon már a vetéssel is meg kellett küzdenie a gazdáknak. A csapadékos vetési időszakot követő enyhe tél és hideg tavasz sem könnyítették meg a növénytermesztők helyzetét. Az Agrárszektor több gazdát is megkérdezett arról, hogy milyen éve volt eddig az őszi búzának Magyarországon, milyen kihívásokkal kellett szembenézniük, valamint arról, hogy milyen hozamra számítanak idén.
 
 

2021 tavasza eddig nem volt kegyes a mezőgazdasági szereplőkhöz. A fagyok és a hideg, esős idő egyaránt sújtotta a gyümölcstermesztőket és a méhészeket is, de repcetermesztőknek se volt könnyű dolguk, ahogy arról az Agrárszektor is beszámolt.

 

Május közepén járunk, amikor a búzának már a kalászolás állapotában kellene lennie. Ezzel szemben a kedvezőtlen időjárásból, az enyhe télből és a fagyos tavaszból kifolyólag idén minden megcsúszott egy-két héttel. Ez a növényvédelmi kezeléseknél is látható, van, ahol még épp csak most fejezték be az első gombaölőszeres kezelést, máshol meg már a másodikat tervezik. Az Agrárszektor ezért ismét megkérdezte a gazdákat, hogy látják, milyen éve volt eddig az őszi búzának Magyarországon, és mi várható a továbbiakban, különös tekintettel a növényvédelmet és a várható termést illetően.

Guti Rudolf, a tarpai Guti és Fiai Bt. egyik névadója kérdésünkre elmondta, hogy 2020 őszén, bár 70 hektáron szerettek volna, a kedvezőtlen időjárás miatt végül csak 30 hektáron sikerült búzát vetniük, a többi vetőmag áll a raktárukban. A folyamatos esőzések miatt a földek olyan állapotban voltak, hogy nem is tudták vetőgéppel kijuttatni arra a 30 hektárra a magokat, hanem csak a trágyaszóróval. A szabolcsi szakember elárulta, hogy búza jelenleg jó állapotban van, az első gombaölőszeres kezelésen és műtrágyázáson már túl vannak, és most kellene megint kondícionálni a növényeket, már ha engedné az időjárás. Guti Rudolf beszélt arról is, hogy folyamatosan védekeznek a kártevők ellen, és ha a következő napokban sikerül a tervezett növényvédelmi beavatkozásokat megejteni, az a terméshozamokra is jó hatással lesz. Egészen pontosan ezen fog múlni, hogy fel tudják-e tornászni 4 tonnáról 6 tonnára a hektáronkénti termésmennyiséget. Guti Rudolf szerint ugyanez a helyzet gyümölcsösökben is.

A Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt.-től Lénárt Mihály agronómus megkeresésünkre elmondta, hogy idén 650 hektáron vetettek búzát, bár nagyon megszenvedtek vele. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei vállalkozásnál a terület mintegy 73%-án műtrágyaszóróval tudták csak kijuttatni a vetőmagokat, amiket aztán tárcsával forgattak be a földbe, így a szakember szerint nem igazán beszélhetnek vetésről idén. A telet jól viselte a búza, jelenleg a kalászhányás kapujában van az állomány. Lénárt Mihály az Agrárszektor kérdésére elismerte, hogy szerencsés helyzetben vannak, mert időben el tudták végezni a gyomirtást, és a táblák 1-2 alkalommal kaptak fejtrágyát is. A május 11-én befejezett gyomirtással egy időben gombaölőt is kijuttattak, ami további okot adott a nyugalomra. Az agronómus beszélt arról is, hogy a kalászvédelem során automatikusan fognak rovarölő szert is használni, de egyelőre úgy fest, kártevőfronton nem lesz nagy gond. A vetésfehérítő bogarak a hideg tavaszi időjárásnak köszönhetően nem robbanásszerűen, nem egyszerre jelentkeztek, így védekezni is egyszerűbb lesz ellenük. Lénárt Mihály elmondta, hogy 4-5 tonnára számítanak hektáronként, de szerinte a végső eredmény közelebb lesz az 5 tonnához. Az agronómus büszkén jegyezte meg, hogy az árpavetésük is rendkívül ígéretes, igaz, annak a zöme ténylegesen vetéssel került a földbe.

A Fejér megyei Enyingi Agrár Zrt. idén 1850 hektáron vetett búzát, ahogy azt Rózsa Ádám agronómustól megtudtuk. A szakember szerint minden rendben volt a vetéssel, sikerült időben végezniük vele. Az enyhe tél nem okozott gondot a búzának, esetleg csak a fagyos tavasz jelenthetett problémát. Rózsa Ádám elárulta, hogy a korai fajták most kezdtek el kalászolni, de a következő egy hétben ki fog kalászolni minden. Az agronómus szerint nem volt semmiféle növényvédelmi problémájuk. Ami a kilátásokat illeti, Rózsa Ádám szerint a pontos termésbecsléseket az ötös lottó nyerőszámaihoz lehet hasonlítani, és mindenki örülne, ha ilyeneket tudna mondani. A szakember úgy látja, idén egy közepes termésre számíthatnak, hektáronként 6-7 tonna közötti hozammal.

Bár eléggé megkéstek a vetéssel, végül mindent el tudtak vetni, árulta el az Agrárszektor kérdésére Németh Zoltán, a Baki Agrocentrum Kft. növénytermesztési ágazatának vezetője. A szakember elmondta, hogy a zalai vállalkozás idén 650 hektáron vetett búzát, és a kezdeti nehézségek ellenére szerencséjük lett vele. Németh Zoltán bevallotta, hogy általában szeptember végén, október elején szoktak végezni a vetéssel, 2020-ban ez inkább november végére, december elejére csúszott. Az enyhe tél viszont igazi áldás volt számukra, március végére a későbbi vetések beérték a korábbiakat, és összeállt az állomány. A növénytermesztési ágazat vezetője szerint idén minden két héttel csúszott el a tavalyi évhez képest. Németh Zoltán elmondta, hogy a második gombaölő szeres kezelést tervezik a héten, és lesz még majd egy harmadik is. Idén már kétszer védekeztek a rovarok ellen, és még kétszer tervezik. A szakember elmondta, hogy nincs okuk az aggodalomra, bár a vetésfehérítő bogarak idén korábban telepedtek be, még nem okoztak nagy problémát. Németh Zoltán úgy becsülte, idén legalább olyan jó termésre számíthatnak, mint tavaly, ha nem jobbra.

Noha az őszi búza vetését illetően az ország keleti és nyugati felében óriási különbségek voltak tapasztalhatóak, a gazdáknak mostanra már csak egyetlen kívánságuk van: azt szeretnék, hogy a következő hetekben olyan legyen az időjárás, hogy gond nélkül el tudják kezdeni és be tudják fejezni a beütemezett növényvédelmi kezeléseket. Ezek nélkül ugyanis még komoly gondokat okozhatnak a különböző károsítók.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Portfolio Digital Transformation 2022

    Lépéskényszerben a vállalkozások: aki nem digitalizál,le fog maradni!

    Tiszaújváros-Kelet-magyarországi Gazdasági Fórum 2022

    Ingyenes esemény a Tisia Hotelben