A legnagyobb fajpusztulás jelenleg még a számunka kevésbé látható rovarfajoknál, vagy vízi élőlényeknél zajlik, a látványos, nagyobb méretű vadon élő állatokat pedig a vadgazdálkodás és a nagyüzemi mezőgazdaság is stabilabb egyedszámban tarja. A biodiverzitás fenntartása az egyes táplálékláncok összetett viszonyai miatt fontos az emberiség jövője érdekében, mert, ha például eltűnnek a méhek, jelentősen csökkennek majd növénytermesztési és különösen a gyümölcs hozamok.

A hetvenes évektől kezdve zajlik az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programjának (UNEP) célkitűzéseit figyelembe vevő egyezmények elfogadása, amelyek hol a vizes élőhelyek megőrzéséről, a vándorló, vadon élő állatfajok védelméről, az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyeik védelméről szóló általános, hol pedig regionális - Balti-tenger térsége, földközi-tengeri térség, Alpok - célok megóvásáról, azaz a biológiai sokféleség védelméről szólnak. Sajnos ezen kezdeményezések várt eredményei eddig elmaradtak és mostanra már egyre jobban érzékeljük, hogy a bolygón történő bármilyen tevékenység - vagy épp mulasztás - hatása összefügg. A kedvezőtlen tendencián most már utódaink érdekében is radikálisan változtatni kell, azaz nem folytatható az a folyamat, amiben az élőhelyünktől többet veszünk el, mint amit visszaadunk. 

Hogy mégis miért nem volt sikertörténet az eddigi erőfeszítés eredménye, ha mindenki érzi és tapasztalja a közös környezetrombolás hatásait? 

Az Európai Számvevőszék vizsgálta meg, hogy a KAP (közös agrárpolitika) hozzájárult-e a mezőgazdasági területek biodiverzitásának eredményesebb megóvásához, és hogy az uniónak mennyire sikerült megvalósítania a céljait. 

Mivel a bizottság nem tudta megfelelően mérni a biodiverzitás célú KAP kiadásokat és azok hatását, ezért a bizottság és a tagállamok zömében a kisebb hatással járó alternatívákat részesítették előnyben.
Bár a vidékfejlesztési programok a közvetlen kifizetéseknél alkalmasabbak a biodiverzitás segítésére, a tagállamok ritkán alkalmazzák a nagyobb hatást kifejtő intézkedéseket (eredményalapú rendszereket), mert a gazdálkodók körében népszerűbbek ezeknél a kevesebb elvárást és adminisztrációs terhet jelentő intézkedések.

Idén januárban a Világgazdasági Fórum mind a valószínűség, mind a hatás tekintetében a világot fenyegető öt legnagyobb veszély közé sorolta a biodiverzitás hanyatlását. Az európai bizottság 2020 májusában közzétette a 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégiáját.

A stratégia indoka ismert, a célok közül a teljesség igénye nélkül az alábbiakat érdemes kiemelni:

• az európai szárazföldi területek és a tengerek legalább 30%-án védett területek létrehozása
• 50%-os növényvédő szer csökkentéssel, beporzók pusztulásának visszafordítása
• ökológiai termelés részarányának növelése és 3 milliárd fa ültetése
• legalább 25 ezer km-nyi folyó természetes állapotába való visszaállítása 
• évente 20 milliárd EUR felszabadítása különböző forrásokból - uniós alapokból, valamint köz- és magánfinanszírozásból - a biológiai sokféleség helyreállítására

A kitűzött beavatkozások mértékét jelzi, hogy a Tisza hazai szabályozása a Vásárhelyi-terv révén az 1800-as években 1419 km-ről 962 km-re csökkentette a folyó hazai hosszát, és ezen belül is "csak" 136 km új épített meder készült és ehhez viszonyul a 25 ezer kiloményternyi célszám. 

A célok elérésének számtalan gazdasági előnye lenne, de a környezetünkkel való kapcsolatunk rendezésének oka akár számszerűsíthető: a világ GDP-jének több mint fele - mintegy 40 billió euró - a természettől függ.

A három legfontosabb gazdasági ágazat, amelyek természettel való kölcsönhatása a legjelentősebb és ezért a leginkább reformra szorul, az építőipar, a mezőgazdaság és az élelmiszergyártás. 

A természeti környezethez való hozzáállás módosításának nyilvánvaló előnyei helyett érdemes egy új nézőpontból, a tétlenség társadalmi és gazdasági költségei szempontjából vizsgálni az intézkedés fontosságát:

• az előrejelzések szerint az átlaghőmérsékletnek a korábbi szinteket meghaladó emelkedése Celsius-fokonként 3-10%-kal fogja csökkenteni a rizs, a kukorica és a búza átlagos terméshozamát világszinten
• A világot 1997 és 2011 között a becslések szerint már így is évente 3,5-18,5 billió eurónyi veszteség érte az ökoszisztéma-szolgáltatások terén, és 5,5-10,5 billió eurónyi a talajromlás miatt. A biológiai sokféleség az EU és a világ élelmezésbiztonságának alapját képezi.
• a biológiai sokféleség csökkenése rontja a terméshozamot és a halászati fogások mennyiségét, növeli az áradások és más katasztrófák okozta gazdasági veszteségeket, valamint megfoszt bennünket a gyógyszerek lehetséges új forrásaitól,
• a biológiai sokféleség csökkenése elválaszthatatlanul összefügg az éghajlatváltozással, és súlyosbítja azt.

Úgy tűnik tehát, hogy az EU eltökélt céljai elérésében, de a közösség jelenleg számos más problémával küzd. A tagországok között tapasztalható fejlettségi különbségből és politikai konfliktusokból adódó nézetkülönbségek kihathatnak az egész emberiség számára létfontosságú cselekvések végrehajtására is. 

A biodiverzitás erőteljes segítése a még hatékonyabb nagyüzemi mezőgazdasággal valósítható meg, aminek kialakítását ösztönzőkkel is támogatni kell, ha ennyire drasztikus mértékben szeretnénk visszaadni a termelésbe vont területeket az anyatermészetnek és az őshonos fajoknak. A termelés intenzitás növelése azért elkerülhetetlen, mert mind az éghajlat változás, mind pedig az ökológiai termelés arányának növelése drasztikusan csökkenteni fogja a kibocsátás mértékét, és ezt legalább részben kompenzálni kell majd, ha az EU szeretne önellátó maradni élelmezési szempontból.

Vannak már közös sikereink is, mint például az erdősített területek növelése, de az új biodiverzitási stratégia megvalósításához a szükséges anyagi támogatás biztosítása sokkal fontosabb lesz, mint a megcélzott mutatók újragondolása, hiszen az idő fogy, és egyre nagyobb beavatkozás válik szükségessé a fajok pusztulásának megállításához.

Írta: dr. Hoóz András, Takarékbank Agrárcentrum