Ez már megalázó lehet a dinnyetermelők szerint

agrarszektor.hu
Dúl az árháború a szezonnyitás előtt.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Már-már megalázónak tartják a hazai görögdinnye-termelők, hogy az áruházláncok túlságosan alacsony, esetenként 40 forint körüli kilónkénti felvásárlási árakon akarják kezdeni a július elején induló idei dinnyeszezont. A gazdálkodók szerint a kereskedők úgy igyekeznek elosztani egymás között a jövedelmeket, hogy addig viszik le az árakat, ameddig a termelők az ajánlatokat még elfogadják. Egyes gazdák azonban máris kilátásba helyezik, hogy 40 forintos kilónkénti induló árakon nem adják oda a termést, hanem inkább exportlehetőségek után néznek. Az árharcból a vásárlók várhatóan semmit sem éreznek meg, mivel a hazai szezon - a tavalyihoz hasonlóan - 130 forint körüli kilónkénti fogyasztói árakkal kezdődhet, egy-két hét múlva pedig 100 forint alatti akciós árakkal folytatódhat. A kereskedők viszont azt hangsúlyozzák, hogy a hazai termést részesítik előnyben, így importdinnye sehol sem lesz a boltokban.

Megy a kiszorítósdi a hazai görögdinnyepiacon - kommentálta az eseményeket az agrarszektor.hu-nak Oravecz Tamás, a Magyar Dinnyetermelők Országos Szövetségének elnöke. Szerinte az áruházláncoknak eszük ágában sincs tartani a sokszor már másodosztályú importdinnye jelenlegi, 150-160 forint közötti kilónkénti fogyasztói árai, amikor a magyar dinnye megjelenik a piacon. Ilyen árakra még átmenetileg sem lehet számítani, sőt az áruházláncok a tavalyinál jóval lejjebb igyekeznek szorítani a hazai termés felvásárlási árait - tapasztalja a termelői szervezet.

Az egy évvel ezelőtt az átlagos dinnyefelvásárlási ár kilónként 40-45 forint között alakult, és ez azt jelentette, hogy a szezon elején a kereskedők még 60-80 forintot fizettek a termésért. Most viszont - hangsúlyozza a szövetség elnöke - az áruházláncok számos esetben 40 forint körüli induló árakat ajánlanak, amelyet a szezon későbbi időszakában tovább csökkentenének. A 40-45 forintos átlagárakra pedig az érdekképviselet szerint az idén is szükség lenne, mert a mintegy 2 millió forintos hektáronkénti, illetve 30-40 forintos kilónkénti önköltséghez képest így képződne némi nyereség azoknál a gazdálkodóknál, akik hektáronként 50-60 tonnás termést takarítanak be.

A gazdálkodók - fogalmazott Oravecz Tamás - az üzletláncok árleszorító politikáját már-már megalázónak tartják, és többen máris kilátásba helyezik, hogy a 40 forint körüli induló árakon nem adják oda termésüket. Egyes vélemények szerint a felvásárlók most a termelők rovására igyekeznek elosztani a termékpályán képződő jövedelmeket, amelyek végeredményben a beszállító kereskedőknél és az áruházláncoknál csapódnának le. A gazdálkodóknál az árcsökkentés "kifeszített helyzetet" teremtene, miközben a fogyasztói árak tavalyhoz viszonyítva előreláthatóan nem változnának.

A szövetség szerint a kereskedők most elsősorban azért lépnek fel árleszorító igénnyel, mert úgy látják, hogy az idén a korábbiaknál több dinnye terem. Valójában azonban - tette hozzá az elnök - a várható termés csak 4-5 százalékkal haladja majd meg a 230 ezer tonnás tavalyit, miközben a magyar dinnye iránti külföldi érdeklődés is növekszik. Ennek főként az az oka, hogy az ukrán válság miatt az ottani termelés "sérüléseket szenved", ezért a lengyelországi és a Balti-államokbeli felvásárlók a magyar dinnyepiac felé fordulnak.

 

A kereskedők viszont azt hangsúlyozzák, hogy júliustól a kiváló minőségű magyar görögdinnyét részesítik előnyben az importtal szemben. Az Auchan áruházak - közölte az agrarszektor.hu-val Gál Judit, a társaság kommunikációs menedzsere - a hazai szezonban a vásárlóknak kizárólag magyar görögdinnyét kínálnak. Az Auchan a teljes terméspalettát - azaz például a mag nélküli, a fekete héjú vagy a csíkos dinnyéket - árusítja majd.

Az üzletlánc a hazai szezon előtt Görögországból származó dinnyéket értékesített, de az importot már két hete leállította, a behozott készleteket pedig folyamatosan kifuttatja, hogy teret engedjen a július elejére megérkező magyar termésnek. Az áruházlánc közvetlenül a termelőktől vásárol, akiktől az előzetes visszajelzések alapján úgy értesült, hogy jó minőségre lehet számítani, bár az idei időjárás nem volt mindenben a legkedvezőbb.

Országos szinten a termelők a június 28-29-i hétvégén kezdték meg a nagyobb mennyiségek betakarítását, így július elejétől az Auchan áruházakban is magyar dinnyét lehet majd kapni, míg a dömpingre július 20-tól lehet számítani. Az Auchan a kifutó importkészleteket kilónként 150 forint körüli árakon forgalmazza, míg a magyar termés induló árát - hasonlóan az elmúlt évhez - kilónként 130 forint körüli árakon állapítja meg. Az Auchan tavaly az első akciós árú görögdinnyét július 19-től kínálta, amikor már 100 forint alatti kilónkénti árakon értékesítette a magyar termést.

Amint a megfelelően érett, jó minőségű magyar dinnye rendelkezésre áll, attól a pillanattól kezdve a terméket kínálatba helyezzük - fogalmazott Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója. Az üzletlánc jelenleg szintén görögországi dinnyéket árusít, hetente változó árakon. Ha azonban szükségleteit ki tudja elégíteni magyar dinnyéből, importárut már nem forgalmaz majd. Fodor Attila szerint az induló árban a tavalyihoz képest nagy különbséget nem várnak, de most még nem lehet megjósolni, hogy a bő egy hét múlva várható szezoninduláskor milyen árakra lehet majd pontosan számítani, mivel ezt még sok körülmény befolyásolja.

A termelőkkel folytatott egyeztetésekből az derült ki, hogy a múlt évinél nagyobb mennyiségre és még kiválóbb minőségre lehet számítani - tette hozzá a kommunikációs igazgató. Mint minden zöldség-gyümölcs esetében, az időjárási viszonyok nagyban befolyásolják az idei dinnyeszezon sikerességét is. Mindez nem csak azt jelenti, hogy a dinnye beéréséhez kedvező körülmények kellenek, hanem azt is, hogy a meleg napokon köztudottan jóval több dinnyét lehet eladni, mint a hűvös időszakokban. Tehát a fogyasztók igényeire is hatással van az időjárás - állapította meg Fodor Attila.

A SPAR áruházaiban várhatóan július 10-én kezdődik a magyar dinnye szezonja - mondta Fehér István, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója. Mivel friss gyümölcs értékesítéséről van szó, a mintegy 10 nap múlva érvényes árakról még nem tudott információt nyújtani.

Most a SPAR is Görögországból származó dinnyéket forgalmaz, amelyek aktuális fogyasztói ára 149 forint kilónként. A magyar dinnye megjelenése után azonban az üzletlánc az importot teljes mértékben leállítja, és azután már csak a boltokban lévő importkészleteket futtatja ki.

A SPAR a magyar dinnye fogyasztását a korábbi évek gyakorlatának megfelelően többféle marketingeszközzel - köztük áruházi kóstoltatással is - népszerűsíti majd. Fehér István szerint az időjárás, mint mindig, most is nagyban befolyásolja a szezon sikerességét, de az üzletlánc is jó minőségre és bőséges kínálatra számít az idén.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?