
Csodaszer a magyar boltokban: szinte senki sem veszi, pedig aranyat ér
A legtöbb élelmiszerüzletben van egy titokzatos polc, ahol furcsa nevű, zacskós termékek sorakoznak.
Vis maior eseménynek tekinthető az igazoltan bekövetkezett rendkívüli körülmény, cselekmény vagy esemény, amely előre nem látható, és amelynek következményeit az adott helyzetben általában elvárható gondosság tanúsítása esetén sem, vagy csak aránytalan mértékű beavatkozással lehetett volna elhárítani.
A vis maior esemény bejelentését abban az esetben lehet kezdeményezni, ha a vis maior esemény megfelel a 94/2015. (XII. 23.) FM rendeletben meghatározott - a vis maior eseményre vonatkozó - alapvető fogalmi kritériumoknak. Fontos, hogy csak abban az esetben lehet kezdeményezni a vis maior esemény bejelentését, ha az már megtörtént, illetve bekövetkezett, és a vis maior esemény következtében az ügyfél nem tudja teljesíteni az adott támogatás igénybevételéhez, vagy az intézkedésben való részvételhez szükséges valamely/valamennyi feltételt, előírást, illetve kötelezettségvállalást (együttesen: kötelezettségvállalás). Előfordulhat, hogy a vis maior esemény bekövetkezett és a hatásai az ügyfélnél kárként jelentkeznek (pl. az aszály miatt kiszáradt a növényállomány), azonban az érintett intézkedésre - a kapcsolódó támogatás kifizetésének teljesítésére - nincs hatással, mert nincs olyan előírt vagy vállalt kötelezettségvállalás, amelynek teljesítését a vis maior esemény akadályozna.
A vis maior esemény bekövetkezésére vonatkozó bejelentést, valamint az esemény bekövetkezését igazoló dokumentumokat kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül lehet bejelenteni - a Kincstár honlapjáról közvetlenül elérhető - Elektronikus ügyintézés alkalmazás, vis maior esemény bejelentésére szolgáló elektronikus felületeken, illetve - a Google Play vagy az App Store online áruházból letölthető - „mobilGAZDA” alkalmazás egységes kérelemhez tartozó vis maior bejelentés felületén.
Az Elektronikus ügyintézés (E-ügyintézés) alkalmazás elérésének útvonala, ahol a vis maior esemény bejelentéséhez szükséges - az Egységes kérelemhez és az általános vis maior kérelemhez kapcsolódó - felhasználói kézikönyvek is megtalálhatóak: https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/e-ugyintezes
A vis maior bejelentést az alábbi felületeken és esetekben kell benyújtani:
FONTOS! Kérjük a vis maior bejelentések benyújtása előtt szíveskedjenek alaposan felülvizsgálni, hogy a bejelenteni kívánt esemény érint-e bármilyen kötelezettségvállalást.
Részletes információk - a vis maior esemény elektronikus úton történő bejelentéséről szóló - az 57/2021. (VII. 19.) számú MÁK közleményben olvashatóak.

A legtöbb élelmiszerüzletben van egy titokzatos polc, ahol furcsa nevű, zacskós termékek sorakoznak.
Érdekes belegondolni, hogy amikor például zöldségről vagy gyümölcsről van szó, az emberek többségének fogalma sincs melyik fajtát szereti vagy nem.
Az erdélyi kopó, a magyar vizsla és a kuvasz a történelem során többször a kihalás szélére került, de végül sikerült megőrizni őket.
Japán kutatók növényi összetevőkkel próbálják reprodukálni a tojás sokoldalú funkcionalitását.
Az 1980-as évek óta drámaian lecsökkent Európában az itt élő madárfajok állománya.
A CLAAS XERION 4200 és 5000 TRAC VC modellek univerzális, nagy teljesítményű erőgépek, amelyek kialakításuknak köszönhetően széles körű felhasználásra alkalmasak.