Családi vállalkozás nagyüzemi méretekben - interjú Gárdonyi Róbert Fiatal Gazdával

agrarszektor.hu
Kevés olyan család létezhet az országban, melynek három ifjú tagja is elnyerte a Fiatal Gazda támogatást. A Dégen élő Gárdonyi család ilyen. A két fiú és egyikük felesége is sikerrel pályázott 10-10 millió forintra, melyből gépeket vásároltak saját földterületük műveléséhez. Mivel a családban az édesapa is gazdálkodik összesen csaknem ezer hektár tartozik a birtokhoz. Gárdonyi Róberttel beszélgettünk.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Agrárszektor.hu: Igazán kíváncsi vagyok, miként sikerült ilyen fiatalon ekkora birtokra szert tenniük?

Gárdonyi Róbert: Édesapám kezdte a családi gazdaság kiépítését. 1993-ban a kárpótláson szerzett 20 hektár volt az alap, azóta folyamatosan bővítettük a bérelt és saját területet. Ma nagyjából ezer hektárt művelünk Dégen és 20 kilométeres körzetében. Ebből 650 hektár a bérelt terület, a többi saját tulajdonunk. Főként magánemberek adják bérbe a földjeiket.

Asz.: Ez a mai viszonyok között már egy kisebb gazdasági társaság, netán szövetkezet méretű vállalkozás. Van minden gépük, s hány ember kell mindehhez?

G.R.: Hát bizony, ez egy kisebb nagyüzem, de félre a tréfával! A nagyjából ezer hektárt öten műveljük. Ugyanis a feleségem, testvérem s magam is egy-egy főt foglalkoztatunk, illetve bátyám és én dolgozunk.

Asz.: Csak öten? Régen 50-70 embernek is munkát, megélhetést adott ekkora föld!

G.R.: Nézze, a géppark teljes, van két, egyenként 360 lóerős John Deer traktorunk. Egy ilyen erőgép akár nyolcfejes ekével is képes dolgozni, kétszer, háromszor annyira képes, mint egy másik, kisebb traktor. De folytatom: van még három középkategóriás traktorunk, melléjük minden munkagép. Van nagy teljesítményű kombájnunk, magtárunk, szárítónk is, melyeket zöldmezős beruházásban építettünk.

Asz.: Akkor mire kellett a Fiatal Gazda támogatás?

G.R.: Éppen erre! Gépeket vettem belőle, ahogy társaim is. Vagyis 10-10-10 millió forintot költöttünk fejlesztésre. Ráadásul tavaly sikerült egy nagyobb állami földterületet bérbe venni, így a támogatási pályázatban vállaltakat nem az ötödik, hanem már az első évben teljesítettem. Vagyis a 20 hektárról 60 hektárra történő bővítést már megtettem. Ez azért is fontos, mert akkor már jövőre lehívhatom a támogatás fennmaradó 10 százalékát is.

Asz.: Hol találhatók a földek?

G.R.: Itt Dégen, a közeli Lajoskomáromban, Mezőszilasnál, Enying környékén. Kitűnő adottságú földek, teremnek is szépen! Az idén minden időjárási anomália ellenére 5 tonnás átlagtermése volt az őszi búzánknak, 8,8 tonnára várom a takarmány kukorica hozamát és 4 tonna benne volt a repcébe, de ott megéreztük a vihart: a végén 2,2 tonna termett hektáronként. Ez azt jelenti, hogy a szerződéseinket sem tudtuk teljesíteni, ezért fedezetvásárlásra volt szükség. Ami nagy érvágás. Ezt a veszteséget kompenzálhatja a kukorica.

Asz.: Ki vásárol fel ennyi terményt?

G.R.: Fő vásárlónk a KITE Zrt. és a GOF Hungary Kft. Ez utóbbi nyíregyházi cég, nekik szállítunk terményeket. Egyébként minden évben új szerződést kötünk, aktuális árakat alkalmazunk. Van elegendő magtárunk, ki tudjuk várni a legjobb piaci helyzetet, és akkor adjuk el a terményt. A tavalyi búzát például az idén márciusban értékesítettük. Egyébként tagja vagyunk a Sárbogárdi Olajosnövény Kft. Termelői Csoportnak, amely a KITE egyik érdekeltsége, és rajtuk keresztül adjuk el a repcét, napraforgót.

Asz.: Csaknem idilli állapot! Nem érzi a válságot sem, nem érintette önt a körbetartozás szele?

G.R.: Nézze! Kicsi vevőkkel nem tárgyalunk, már csak azért sem, mert egy KITE-vel, vagy a malommal üzletelni megéri. Van fedezet a háttérben. Mert mi van, ha netán nem tudnának fizetni?
Elhozok egy-két traktort a tartozás fejében, vagy lesz egy malmom!

Asz.: Viccel?

G.R.: Nem. Néhány éve, mikor még a Cerbonának adtunk el terményt és a cég válságos állapotba került 120 millióval tartoztak, ez megfelelt a cég részvényeinek 30 százalékának.

Asz.: Végül fizettek, mert ha jól tudom, nem önök a tulajdonosai a cégnek?

G.R.: Megoldódott az ügyünk.

Asz.: Szóval mennyi gabonát, olajosmagot termesztenek?

G.R.: Most csak a saját földjeimről beszélek. Az idén 14 hektáron búzám, 37 hektáron repcém, 44 hektár napraforgóm és 200 hektár kukoricám termett.

Ez most, mármint a nagy kukorica terület jó húzás volt.

Igen, szép a termés, bár itt is sok a víznyomásos terület. Azért mondtam az előbb a 8,8 tonnás átlagot, mert akad, ahol alig van növény, máshol megterem bőven a 10-11 tonna.

Asz.: Honnan és miként vásárolják a termeléshez szükséges anyagokat, gépeket?

G.R.: Egyenesen a KITE-től és az IKR-től. Vásárolunk és azonnal fizetünk, így egész jó árkondíciókat sikerül elérni.

Asz.: A fiatal Gazda programon kívül milyen támogatást vett igénybe?

G.R.: Korábban részese voltunk az első körös agrár-környezetgazdálkodási programnak. A most futóba nem sikerült bekerülni. Sajnos, mert egyébként sok többletmunkával nem járt. Mondhatni talált pénz volt a korábbi években a részvétel, mert egyébként is nagyjából ugyanazokat a dolgokat megtettük gazdálkodás közben, mint amelyeket előírtak. Sajnos most nem volt elég a pénz, így a szántóföldi célprogramra jelentkezők legnagyobb hányadát elutasította a hivatal.

Asz.: Honnan szerez tudomást a lehetőségekről, ki segít pályázni?

G.R.: Egyrészt járatunk minden szakújságot, nézzük az internetet, hallgatunk rádiót. Jó a falugazdász és a kamarai tanácsadó is. Főként az utóbbi segít sokat. A pályázatokat egyébként mindig más pályázatíróval készítettjük el. Rajtuk keresztül nagyobb az esély a sikerre, van kapcsolatuk, tudják, mit, hogyan kell intézni. Fizetni kell e szolgáltatásért, de legalább megéri.

Asz.: Milyen tapasztalatai vannak a támogatások ellenőrzésével kapcsolatban?

G.R.: A Fiatal Gazda program még nincs olyan stádiumban, hogy ellenőrizzék. Akkor várható, mikor a teljes összeget kézhez kapjuk. A gépvásárlást ellenőrizték, megnézték a gépeket, az azonosító számaikat, a számlákat és azt, hogy rajtuk van-e az MVH matricája.

Asz.: Maga végzi az adminisztrációt?

G.R.: Igen, és mindezt számítógépes rendszerben tesszük. Elég nagy a terület ahhoz, hogy szükség legyen erre. Ott a regisztráció, a területalapú támogatási kérelem, a permetezési, gazdálkodási, területhasznosítási terv és sorolhatnám. Ráadásul magam növényvédelmi szakmérnök vagyok, így végezhetem az ezzel kapcsolatos gyakorlati és adminisztrációs munkákat is. Sőt, nem is olyan rég elvégeztem a gázmesteri vizsgát is, tehát a terménytárolásnál is eljárhatok a védekezésnél.

Asz.: Ezek után nézzük a terveit! Marad a szántóföldi növénytermesztés, vagy netán belevág a kertészkedésbe is?

G.R.: Nincs ilyen tervem, de a növénytermesztés mellé bőven elférne egy kis húsmarhaállomány. A szárító és takarmánytároló környékén van terület is rá. Elég lenne 50-60 marha 50 hektárnyi legelőn. A szárítóban mindig akad annyi tört szem, melyet a marhák nagyon jól tudnának hasznosítani. Csak extenzív tartásban gondolkodom. Charolais fajta után érdeklődöm. Ezzel az alappal aztán már újabb támogatási kör nyílhat meg a vállalkozások számára. Egyébként tovább akarjuk bővíteni a szántóterületet is. Ha lesz eladó föld, akkor veszünk, ha nem, akkor bérlünk.

Asz.: Itt a környéken minden gazda ilyen ambiciózus?

G.R.: Nagyon megnézzük, jól körbejárjuk, ha valamin változtatni akarunk. Mindenesetre az idősebbeknek sokkal nehezebb az információszerzés, mint a fiatalabb gazdáknak. Mi könnyedén használjuk az informatikát, ők idegenkednek a számítógéptől, internettől. Holott egyre inkább ez az út, legyen szó informálódásról, adatszolgáltatásról, regisztrációról, vagy éppen a GPS-alapú termesztés-technológiákról.

Névjegy:

Név: Gárdonyi Róbert
Születési év: Enying, 1980
Iskolák:
általános iskola - Dég Dr. Kováts Ferenc Általános Iskola
Zenei Szakközépiskola - Veszprém Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközép Iskola
Pannon Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, agrármérnöki és növényvédelmi szakmérnök - Keszthely
Budapesti Corvinus Egyetem Államigazgatási Főiskolai Kar,
Ágazat: szántóföldi növénytermesztés
Gazdaság területe: 290 ha
Alkalmazottak száma: 1
Éves árbevétel: 65 millió Ft
Elnyert támogatások: Fiatal Gazda, 10 millió Ft
első körben (2004-2007) agrár-környezetgazdálkodási támogatás
Családi állapot: nős

Elérhetőségek:

Lakcím: 8135 Dég Dózsa Gy. u. 4.
Telefonszám: 30/2263476
E-mail: kapital@lkomnet.hu

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03