Nőként a mezőgazdaságban: elárulta titkát a nagy sárospataki agrárcég vezetője

Nőként a mezőgazdaságban: elárulta titkát a nagy sárospataki agrárcég vezetője

A mai napig megosztó téma társadalmi szinten a nemek közötti egyenlőség és a női vezetők megítélése. Ugyan, már javult a helyzet a régebbi időkhöz képest, de van még hova fejlődni. Az agráriumban is jóval-jóval több férfi tevékenykedik, viszont az igazsághoz hozzá tartozik, hogy sok esetben a fizikai erőnlétre is szükség a munkavégzéshez, így ez nem meglepő. Lapunk most annak járt utána, hogyan lehet a gyengébbik nem tagjaként érvényesülni a modern világban, illetve, hogy mit kellene tennie az idősebb generációnak ahhoz, hogy a fiatalokat is jól be lehessen építeni a munkafolyamatokba.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A női munkavállalók száma nő ugyan, de még mindig elenyésző a férfiakéhoz képest. Kérdés, hogy vajon miért van ez így?

Ez valóban így van, ez részben ágazati sajátosság is. Itt a munkák jelentős része komoly fizikai igénybevételt jelent. Például az 50-es években elfogadott volt, hogy a nők is nyugodtan vezethetnek traktort, de valljuk be, ez nem a legegészségesebb munka. A vezetők között inkább a kisállattenyésztésben, kertészetben lehet több női vezetővel találkozni. Az olyan klasszikus mezőgazdasági alaptevékenység, ami nálunk is van, mint a tejhasznú szarvasmarha, illetve szántóföldi növénytermesztés, ebben a vonulatban valóban kevesebb női vezető van, bár a családi gazdaságok számának a növekedésével ez is változik. Annak idején az egyetemen a végzettek körülbelül 20 százaléka volt nő, nem volt igazán elfogadott, hogy nők ilyen pályára mennek

- fogalmazott Leskó Magdolna, a Geo-Milk Kft. ügyvezető-igazgatója - aki 2022-ben az Év női agrárvállalkozója lett.

EZ IS ÉRDEKELHET

Kifejtette azt is, hogy nagyon szerencsésnek érezheti magát, hiszen, abban a közegbe, ahova került, sosem érte semmilyen atrocitás azért, mert nő. Sőt! Amikor a Kft. megalakult, 20 évig egy férfi volt az ügyvezető igazgató, és amikor ő úgy döntött, hogy visszavonul, akkor eldönteni kellett, hogy ki vigye tovább a céget, és a tulajdonostársak egyhangúlag szavazták őt meg.

Végig lehet járni a ranglétrát

Leskó Magdolna a pályája elején műszakvezetőként dolgozott egy szarvasmarhatelepen, amikor még a dolgozók is a klasszikus falusi, tanyasi férfiak voltak, de ha valaki korrekten és következetesen állt velük szemben, akkor ők ezt értékelték. Nagyon odafigyelt arra, hogy tartsa távolságot, hogy véletlenül se gondolhassa azt egy munkavállaló sem, hogy személyeskedhet.

Soha nem apelláltam a női mivoltomra, és nem is tűrtem el, ha valaki ilyennel próbálkozott

- emelte ki.

Hozzátette, hogy ma már sokkal jobban elfogadott lett a női vezető, és nem kell feltétlenül beleöregedni egy adott tisztségbe, egy 30-40 éves nyugodtan kerülhet 50-60 évesek fölé vezetőnek.

EZ IS ÉRDEKELHET

Hogyan lehet vonzó egy fiatal nő számára az agrárium?

A diákok között, akik hozzánk jönnek, azt tapasztalom, hogy az agrár-környezetgazdálkodás, pályázatíró és hasonló területek felé mennek el a lányok, ha egyáltalán agrárvégzettséget akarnak, míg a fiúk többen választanak a klasszikus alapszakok közül. Kétségtelen, hogy nagyon kütyüs világ lettünk, ez a fiúk számára inkább vonzó dolog. Ma már nincs olyan gép, amelyikben ne lenne valamilyen szintű automatizálás. Azt gondolom, hogy ez is inkább egyéniségtől függ. Fontos az a környezet, ahová kikerülnek a fiatalok, hogy az idősebb, tapasztaltabb kollégák próbálják őket segíteni, és akkor meg lehet őket tartani.

A generációváltás Leskó Magdolna szerint egy nagyon érdekes dolog, úgy látja, hogy ha valaki egyéni gazdálkodó, és már például akár10 éve is együtt dolgozik a gyermekével, nem száll ki a termelésirányításból idősebb kora ellenére sem. Úgy véli, kulcsfontosságú lenne annak a ténynek az elfogadása, hogy nem biztos, hogy az idősebbek tudnak mindent a legjobban, mert időközben néhány generáció felnőtt, és nem csak egy úton lehet eljutni a jó végeredményhez. Sok esetben ez a generációváltás igazi hátránya, hogy az idősebb nemzedék nem tudja azt mondani, hogy megbízok a gyermekemben, vagy abban a fiatal vezetőben. Ezek pedig emberi gyarlóságok. Mint fogalmazott, amíg ezek megvannak, addig nagyon nehéz egy fiatal helyzete, és lehet, hogy feladja, majd azt mondja, hogy megy egy olyan pálya felé, ami nem ennyire kitett. Különösen az állattenyésztésben lehet bármennyi automatikát behozni, de egy szarvasmarhát naponta háromszor meg kell fejni, és ehhez kellenek az emberek. A mai világban ez egyre kevésbé vonzó.

Akkor hogyan tovább?

Ezek után jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogyan lehetne hatni az idősebb szakemberekre, hogy utat engedjenek a fiataloknak? Részben úgy, hogy egyre inkább vissza kellene húzódnia a mindennapi döntésekből az idősebbeknek. Ne nekik kelljen megmondani, hogy például a traktoros aznap mit csináljon. Ez egy elengedési folyamat, az ember látja, nem mindig ért egyet vele, de hagyja, utána megbeszéli. A Geo-Milk Kft. ügyvezető igazgatója még egy nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmet:

Mindig következetesen vigyáztam arra, hogy egy műszakvezetőt vagy ágazatvezetőt soha nem kértem számon a vezetőtársai előtt, főleg nem a fizikaiak előtt, mert az borzasztóan presztízsromboló. De, ha nem értek egyet valamivel, akkor meg kell találnom azt a helyzetet, amikor ezt átbeszéljük. Nincs erre igazán recept. Az pedig borzasztó, amikor védjük a fiatalokat, aztán történik valami olyan élethelyzet, amikor nem tudunk ott lenni, és akkor az egy nagyon komoly pánikfolyamat, ha nem ismerik, hogy azok a döntési folyamatok miért úgy születnek meg, ahogy. Ha nem is ők döntenek dolgokról, legyenek tisztában a folyamatokkal, mert, ha előre nem tervezett módon kiesik az ember, akkor nem állhat meg az élet. De 5-10 év együtt dolgozás után el kell engedni őket, ha az ember ezt komolyan gondolja.

Címlakép forrása: Portfolio

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Kramer szerviz KITE alapokkal (x)

A gépek megítélését a műszaki tartalmon túl nagyban meghatározza, hogy karbantartás és meghibásodás esetén a javításuk milyen hatékonysággal történik.

Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?