Célom, hogy helyben tudjam biztosítani magam és családom számára a megélhetést - interjú Jancsovicsné Harnos Brigitta fiatal gazdával

agrarszektor.hu
Jancsvicsné Harnos Brigitta gyerekkora óta otthonosan mozog a családi gazdaságok területén, mára pedig 47 hektáron gazdálkodik, jelenleg főként napraforgót termeszt. A fiatal gazda pályázaton 2008-ban nyert, a pénzből saját termőföldeket vásárolt. Két gyermeket nevel, férjével pedig folyamatosan figyelik a további pályázatokat, lehetőségeket.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Agrárszektor.hu: Hogyan kezdett el gazdálkodni? Mióta foglalkozik ezzel a tevékenységgel?

Teljesen nem volt ismeretlen számomra a gazdálkodás, mert kisgyermek koromban a szüleim is foglalkoztak állattartással és növénytermesztéssel. Kis családi gazdaságunk volt. Közelebbről akkor ismerkedtem meg a gazdálkodás ezen formájával, amikor a férjemmel találkoztam, hiszen az ő szülei már évek óta ezzel foglalkoztak. Fokozatosan egyre több mindent tanultam, és innen indult az ötlet, hogy saját gazdaságot létesítsünk.

Agrárszektor.hu: Hány hektáron termel jelenleg, ebből mennyi a saját? Mi minden terem a földjein?

Jelenleg 47 ha területen gazdálkodom, ebből 10 ha saját terület, 37 ha pedig bérelt terület. Az idei évben főként napraforgót termeltem, de volt pár ha búza is. 

Agrárszektor.hu: Hol tudja legjobban értékesíteni a terményeit?

Szerencsére a közvetlen környezetünkben több olyan Kft. is működik, akik régóta foglalkoznak felvásárlással. De a közelben van még egy feldolgozó üzem is, így nem szokott gondot okozni a termények eladása. Valamint mivel Nagyfüged az autópálya mellett fekszik, könnyen megoldható a fővárosi kereskedők, felvásárlók megkeresése is.

Agrárszektor.hu: Sokaknak rosszul sikerült az előző év, Önök hogyan zárták ezt az időszakot?

Sajnos ez alól mi sem voltunk kivételek. A tavalyi rengeteg esőzés miatt a területeink 80%-át el sem tudtuk vetni. Amit mégis sikerült, ott a termés jóval kevesebb volt a megszokott átlagtól az állandó víznyomás miatt. Még az őszi munkákat sem tudtuk időben elvégezni. Ezekre télen és kora tavasszal került sor, amikor már megművelhetőek lettek területek, de sajnos ez rányomta a bélyegét a 2011-es évre is.

 

Agrárszektor.hu: Mikor nyert a Fiatal Gazda pályázaton? Mire fordította az elnyert összeget?

2008-ban sikerült elnyerni a Fiatal Mezőgazdasági Termelők Támogatását. A pályázaton nyert összeg nagyon átfontoltan lett befektetve. Először is saját területeket vásároltam, majd a támogatás többi részét eszközbeszerzésre fordítottam. A vállalkozás technológiai hátterét egy erőgép adja, melynek a megvásárlása épp folyamatban van, továbbá sikerült beszerezni egy szemenkénti vetőgépet, és kiépíteni az öntözőberendezést. 

 

Agrárszektor.hu: Gyakran pályázik? Honnan értesül a lehetőségeiről?

Eddig ez volt az egyetlen pályázat amin indultam, de a jövőben szeretnék több pályázatban is részt venni. A lehetőségekről leginkább egy pályázatíró cégtől értesülök, amivel állandó szerződésben állok. Valamint folyamatosan figyelem az MVH honlapját is, és különböző internetes oldalakat.

Agrárszektor.hu: Milyen fejlesztéseket tervez a jövőben? Mik a célok?

A jövőben leginkább gépbeszerzést tervezek, hiszen csak megfelelő, korszerű gépekkel tudok minőségi terményt előállítani. Valamint ha lehetőség lesz rá, a termőterület nagyságát is bővíteni szeretném. Célom egy versenyképes, korszerű családi vállalkozás létrehozás és fenntartása, valamint, hogy helyben tudjam biztosítani magam és családom számára a megélhetést.

ADATOK:

Név: Jancsovicsné Harnos Brigitta

Születési hely, idő: Gyöngyös 1983.08.16

Iskolák: érettségi, Ezüst- és Aranykalászos Gazda

Ágazat: szántóföldi növénytermesztés

Gazdaság területe: 47 ha

Alkalmazottak száma: 1 fő

Elnyert támogatások: Új Magyarországért Vidékfejlesztési Program Fiatal Mezőgazdasági Termelők Támogatása

Családi állapot: házas

 

ELÉRHETŐSÉGEK:


Cím: 3282. Nagyfüged, Petőfi út 5.

Tel.. 0670-457-6551

Email: harnos.brigi@vipmail.hu

 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03