3 millió euró bormarketingre

agrarszektor.hu
A 2013-2016 közti időszakban ekkora pályázható keret áll rendelkezésre a hazai borok promóciójára Japán, az USA, Kína, Oroszország és Kanada piacain a kedden megjelent miniszteri rendelet alapján.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!

A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat. 

Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Magyar Közlönyben megjelent rendelete szerint a támogatást az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel rendelkező, illetve borszőlő fajtájának jelzésével ellátott borászati termékek ezen öt országban történő megismertetését és promócióját célzó programhoz lehet igényelni.

A program időtartama nem lehet több három évnél, és egy-egy programhoz legalább 25 ezer, legfeljebb pedig 250 ezer eurós támogatást lehet igényelni - derül ki a rendeletből. A program egyebek között utazási és szállásköltséget, pr-tevékenységeket, médiamegjelenéseket, kiállítási részvételt vagy reklámkiadványok elkészítését támogathatja, mértéke pedig a támogatásra jogosult nettó költségeinek 50 százaléka lehet.

A támogatásra a szőlő- és borágazatban működő szakmaközi szervezet, a programjavaslat benyújtásának időpontjáig termékleírást már benyújtott hegyközségi szervezet, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa vagy legalább öt hegyközségi tag által létrehozott társadalmi szervezet, egyesület vagy gazdasági társaság pályázhat. A támogatás a 2013/2014-es borpiaci évben, a 2014/2015-ös borpiaci évben, és a 2015-2016-osban is egyaránt egymillió euró. A támogatások odaítéléséről a vidékfejlesztési miniszter dönt.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM