Szennyezett tojás okozott brutális járványt: már halálos áldozat is van
Az Egyesült Királyságban több mint kétszázan betegedtek meg, egy ember pedig életét vesztette a szalmonellafertőzés következtében.
Az Egyesült Királyságban több mint kétszázan betegedtek meg, egy ember pedig életét vesztette a szalmonellafertőzés következtében.
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a tőlünk alig néhány száz kilométerre kialakult Legionella-járvány.
Gigantikus rajzások vannak idén a Balatonnál, az óriási felhők még a radarképen is feltűntek.
Egy friss kutatás szerint jelentős mértékben csökkenthető a baromfitartás során felhasznált antibiotikumok mennyisége.
Visszahívták a Lidl népszerű proteines pudingját, mivel fertőző baktériumot találtak benne.
Az elmúlt évtizedekben a túlzott és sokszor indokolatlan antibiotikum-használat valóban új problémát szült?
Az egyre szélsőségesebb időjárás a repcetermesztőket is komoly kihívások elé állítja, ezért a sikeres állomány megalapozása már jóval a vetés előtt elkezdődik.
A fermentáció nem pusztán egy technológiai átalakítás, hanem egy összetett biológiai folyamat is.
Elképesztő eredményekre jutott a Readingi Egyetem kutatócsoportja a sajtokat vizsgálva.
A grillezés a nyári étkezések egyik legkedveltebb formája, a meleg időjárás azonban a kórokozó, romlást okozó baktériumok gyorsabb szaporodásának is kedvez.
A tartós kánikula, valamint az esetleges áramkimaradások és energiatakarékossági intézkedések komoly élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentenek.
Százhatvan éves, csaknem érintetlen palack Guinness-t emeltek ki egy hajóroncsból.
Az elmúlt hetekben számottevően emelkedett a lebegő algák biomasszája a Balaton nyílt vizében.
Sokaknak még mindig nem fájt eléggé, de az élelmes gazdák már erre is figyelnek.
A nyári hőségben a komposztálás egyik legfontosabb feltétele a megfelelő nedvességtartalom, amire a legtöbben egyáltalán nem gondolnak.
Több gyógyszernek is ellenálló szalmonella baktériumtörzseket találtak az egyiptomi brojlertelepeken.
Néhány egyszerű szabály betartásával egész nyáron egészségesen működhet a komposztáló, amely értékes tápanyagokkal gazdagítja a kert talaját.
A gabona betakarítása utáni tápanyagutánpótlás egyik legfontosabb feladata a szármaradványok megfelelő kezelése.
Salmonella-fertőzés miatt visszahívják a Reeva márkájú instant leveseket és instant tésztaleveseket.
A tojás romlását nemcsak egy repedés, szennyeződés vagy kellemetlen a szag jelezheti.

Egyre több helyről hallani 200-400 tehenes tejhasznú állományok részleges vagy teljes felszámolásáról.
A kisméretű családi gazdaságok működését nemcsak a piac, hanem a szabályozási környezet is jelentősen befolyásolja.
Ismét negatív rekordot dönt a hazai gyümölcstermelés. Van bármi esély a fordításra?
Húsz éve indult útjára a Coop Rally, amely az elmúlt két évtizedben a hazai élelmiszeripar egyik fontos szakmai programjává vált.
Enyhén visszaesett tavaly a világ sörtermelése, miközben az Európai Unióban hosszabb távon továbbra is növekedés látható.
A repcében a magas terméspotenciál önmagában már nem elég. Olyan genetikára van szükség, amely kedvező és stresszes körülmények között is képes bizonyítani.