2021. március 9. kedd Franciska, Fanni

Emisszió

2021-ben indul el az idén leköszönő Horizont 2020 (2014-2020) uniós kutatási keretprogram utódja, a Horizont Európa. A program általános célja, hogy biztosítsa az Unió kutatási és innovációs-beruházásainak tudományos, technológiai...
Egyre nő az esélye annak, hogy a globális átlaghőmérséklet már a következő öt évben 1,5 Celsius-fokkal meghaladja az iparosodás előtti szintet - derült ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) által közzétett friss mutatókból.
Biogazdák Németországban a Greenpeace biztatására beperelték saját kormányukat a klímavédelmi célok el nem érése miatt. A hollandok sikerein buzdultak fel, akik ugyanebben a témában másodfokon is pert nyertek az állammal szemben. A bíróság...
Kétmilliárd euró megtakarítást, 10%-kal több munkahelyet és nagyobb energiabiztonságot jelentene hazánk számára a 30 százalékos kibocsátás csökkentés – derül ki a Greenpeace által rendelt tanulmányból.
A hagyományos áramtermelők az év első kilenc hónapjában 11 százalékkal több áramot termeltek, mint egy évvel korábban. Magyarország kénytelen lesz emissziós kvótákat vásárolni, hiszen már a tavalyi alacsonyabb termelési szinttel...
Az Európai Unióban a tervezettnél jobban halad az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésével kapcsolatban 2012-re vállalt kötelezettségek teljesítése - olvasható a Bizottság sajtóközleményében.
A környezetvédelmi bizottság szerint az EU saját gazdasági érdekében jobban tenné, ha a 2020-as CO2-csökkentési célszámát 30 százalékra emelné – olvasható a BruxInfon.

Portfolio Agrár Klub

Óriási pénzeső jön a magyar agráriumban - Mi vár a gazdákra 2021-től?

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu