2021. december 5. vasárnap Vilma

Kkv

Ma délután tartotta szokásos évértékelő beszédét Orbán Viktor. Magyarország miniszterelnöke szerint az ország jól néz ki, de még korai lenne aranykort kiáltani. Orbán Viktor nemcsak a klímaválságra tért ki beszédében, de a demográfiai...
A Design Terminal a holland The Next Web felkérésére kétéves programot indít januártól a nyugat-, és a kelet-közép-európai innovációs ökoszisztémák összekapcsolására. A program segítségével a visegrádi régió tudományos kutatáson...
A futó uniós pénzügyi ciklus forrásainak kiírása vontatottan indult, majd szinte egyszerre jelent meg minden pályázat. Az elbírálási folyamat ennek megfelelően rendkívül lassú volt. Idén azonban mindazok, akik eddig kivártak, elkezdhetik...
A magyar élelmiszeripar a versenyképesség növelésével lábalhat ki nehéz helyzetéből, ezt pedig a technológia jelentős fejlesztésével és a tömegtermelésben az üzemméret növelésével lehet elérni. A kisebb cégek akkor lehetnek sikeresek...
A hazai termékek, szolgáltatások és szakemberek számítanak Magyarország legversenyképesebb exportcikkeinek – hangsúlyozza agrárszektor.hu-nak adott interjújában Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója. Szerinte...
Az elmúlt időszakban az agrárszektor szereplőinek a jogszabályi környezet jelentős, és viszonylag gyors változásával kellett szembenéznie - elég, ha csak a területalapú alaptámogatások 1200 hektár feletti elvonását, vagy a tavaly életbelépett...
Megdöbbentően kevés víz felhasználásával, talpalatnyi földterületen, egy tízezer fős város éves paradicsom fogyasztási igényét képes kielégíteni az a magyar növénytermesztési technológia, amely az elsők között nyert egy új Európai...
Bár kedvező, hogy a Magyarországon megtelepült nemzetközi vállalatok tavaly jelentős mértékben növelték kínai kivitelüket, továbbra is szükséges lenne a kkv-szektor támogatása ezen a téren. A keleti nyitás egyik fő célja ugyanis...
Jelen gazdasági környezetben is széles a paletta a kis-és középvállalkozások számára elérhető finanszírozási formák terén. Az Új Széchenyi Terv keretében megjelenő pályázatok mellett a JEREMIE I alapokban is van még 2013 végéig...
380 millió forint keretösszegről írt ki kereskedelemfejlesztési pályázatot a Nemzetkülgazdasági Hivatal (HITA). A HITA pénteki közleményében arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium döntése alapján írja ki...
2009 óta csak az az ügyfél kaphat támogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH), amely bejelentette vállalkozása minősítését.
Az Európai Unióban működő mintegy 23 millió kkv a magánszektor munkavállalóinak 67%-át alkalmazza. Az európai kisvállalkozói intézkedéscsomag (SBA) az az uniós szakpolitikai keret, amelynek célja a kkv-k megerősítése, hogy azok növekedhessenek...
Élelmiszer-ipari kis- és középvállalkozások, családi gazdaságok számára nyílt pályázati felhívást tett közzé az Agrármarketing Centrum (AMC) annak érdekében, hogy ez a vállalkozói kör is megjelenhessen a magyar élelmiszeripart...
Vidéki programok, valamint mikro-, kis- és középvállalkozások állnak a pályázatok középpontjában – foglalja össze a Fejér Megyei Hírlap a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitóján elhangzottakat, ahol az új Széchenyi-tervet...
A Vállalkozók Klubja Egyesület február végén magyar-orosz gazdasági fórumot és üzletember-találkozót szervez – írja az Elemzeskozpont.hu
A víz fő fogyasztójának számító mezőgazdaság világszerte súlyos válságban van, miközben hatalmas mennyiségű üvegházgázt állít elő - idézi a Worldwatch Institute elemzését az Inforádió.
Az Európai Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok értelmében meghosszabbította a dán, finn és német rövid lejáratú exporthitel-biztosítási támogatási programok, valamint a korlátozott exportforgalmú kkv-k számára...
A korábbi éveknél jóval több uniós forrást kapnak majd a kis- és középvállalkozások (kkv) az új Széchenyi-terv keretében – mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke a Hungexpo partnertalálkozóján.
Az OTP Bank október 22-én úgy döntött, hogy új, az Ingatlan, Agrár- és Kisvállalkozás-finanszírozási Divíziót hoz létre, melynek vezetője november 1-jei hatállyal Gyuris Dániel – olvasható a bank BÉT honlapján közzétett rendkívüli...

Agrárszektor Konferencia 2021

Agrártámogatási reform, pénzözön a vidékfejlesztésben, világpiaci árrobbanás, forradalmi agrárinnovációk, precíziós gazdálkodás, digitalizáció. 2 nap, 10+ órányi szakmai program, 70+ előadó