Karnyújtásnyira van Magyarországon a régóta közbeszéd tárgyát képező vagyonadó bevezetése, amely a szóban forgó tervek szerint az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonokra vonatkozna, az adóalap számításakor pedig a cégértéket, az ingatlanokat és a pénzügyi befektetéseket is figyelembe kellene venni. A most előirányzott adókulcs 1 százalék lenne évente. A nagy társadalmi és a kormány részéről erős politikai támogatottságot élvező elképzelést ugyanakkor többen, több oldalról is kritizálták. Ezek a hangok kontraproduktívnak, hatékonytalannak nevezték az adót. Most az Agrárszektor megkérdezte az ágazati érintetteket: a több milliárdos vagyonnal rendelkező magyar agrárvállalkozókat.

Nekünk majd menni fog?

A vagyonadó hatékonyságát és társadalmi megítélését egyaránt kritikával illette egy, az Agrárszektornak megszólaló, nevét nem vállaló hazai nagyvállalkozó. Az egymilliárdos határt jelentősen, sokszorosan meghaladó vagyonnal rendelkező agrárszereplő úgy vélte, szakmai szempontból erősen kérdéses, hogy a vagyonadó beszedésének adminisztratív költségei arányban állnak-e a remélt bevételekkel. Mint kifejtette:

több mint húsz európai uniós ország példája mutatja, hogy ezt az adónemet vagy el sem kezdték alkalmazni, vagy a megtérülési problémák miatt gyorsan kivezették.

Úgy vélte ugyanakkor, hogy ennek ellenére a hazai intézkedés várhatóan legalább két-három évig érvényben marad, amíg értékelhető tapasztalatok nem gyűlnek össze a működéséről. Az agrárvállalkozó kijelentette: a kötelező elvonás komoly dilemmát okoz a társadalmi felelősségvállalás terén is.

Saját vállalatára utalva elmondta, az adózáson túl eddig is évente több százmillió forintot fordítottak tisztán saját forrásból a sport, a kultúra, a saját munkavállalók és a rászorulók támogatására – nem számítva a TAO-pénzeket.

Az új adóteher miatt kénytelenek leszünk szigorúan felülvizsgálni ezeket a kiadásokat.

„Nem mindenki lopta”

A vagyonosabb réteg emellett joggal nehezményezi a társadalmi megbélyegzést, hiszen a hosszú évtizedek alatt, tisztességes munkával, működő vállalkozásokból felépített vagyon nem adhat okot arra, hogy a társadalom negatívan ítélje meg a sikeres családokat és a kérdéses módon meggazdagodott szereplőkkel egy kalap alá vegye őket. Mint fogalmazott:

Nem mindenki lopta ezt a pénzt, vannak családok, ahol több évtizedes, kemény munkával keresték meg.

A nyilatkozó úgy gondolta, hogy az összesített adóterhet – a társasági adót, az szja-t és az osztalékadót – egyben vizsgálva kijelenthető, hogy a magyar gazdasági szereplők nincsenek túladóztatva, az új rendszer bevezetése helyett tehát léteztek volna praktikusabb megoldások.

A vagyonadó körüli bürokratikus nehézségek helyett a már meglévő adónemek sávos átalakítása vitathatatlanul, sőt akár kétszeres-háromszoros mértékben növelhette volna a költségvetés bevételeit.

Mint elmondta, kézenfekvő lépés lett volna például az osztalékadó progresszívvé tétele, ahol bizonyos összeghatárok – például 20 millió, illetve 200 millió forint – felett a jelenlegi 15 százalék helyett 18 vagy 20 százalékos kulcsot alkalmaznának. Hasonló módon a személyi jövedelemadó rendszere is elbírt volna egy felső adósávot a kiemelkedően magas, például havi bruttó 2,5 millió forint feletti fizetések esetén, amivel a döntéshozók egy egyszerűbb, hatékonyabb formában hozhatták volna vissza a progresszív adózás logikáját.

Mire költik a pénzt?

Az agrárvállalkozó szerint további kérdéseket vet fel a beszedett adó elköltése is, az adófizetési hajlandóságot és a teher elfogadását pedig jelentősen növelné, ha a befizetett százmilliárdok nem egy közös állami költségvetési kalapba kerülnének, hanem átlátható, dedikált célokra fordítanák azokat.

Ha a befizetők pontosan látnák a pénzük sorsát és annak kézzelfogható társadalmi hasznát, jóval könnyebb lenne azonosulniuk a kötelezettséggel.

Arra a kérdésre, hogy hogyan kellene elkölteni a beszedett pénzt, az agrárvállalkozó úgy reagált, hogy a számtalan legitim cél mellett két olyan területet lát, ahol mindenképpen helye lenne a magasabb finanszírozásnak.

Két terület az, ahol égbekiáltóan nagy a baj. Az egyik a közegészségügy, a terület egésze, az alapellátástól kezdve a kórházi ellátásig. A másik terület, ahol szívesen látnám a befizetett adómat, a romák életkörülményeinek, lehetőségeinek célzott, valóban hatékony és számonkérhető javítása lenne, mert ezen a területen nagyon sürgős tennivalók lennének.

Elhamarkodott, kétségbeesett, populista

Éles kritikával illette a kormány 1 százalékos vagyonadóját egy másik, tehetős érintett. Az Agrárszektornak elmondta: bár ő maga adóelkerülés nélkül befizeti a kirótt összeget, arra figyelmeztet, hogy az elit sarcolása adóelkerüléshez és az önkéntes jótékonysági kezdeményezések visszaeséséhez vezet.

A bevezetni tervezett vagyonadó a nevét nem vállaló agrárvállalkozó szerint egy kétségbeesett, elhamarkodott választási ígéret megvalósítása. Az intézkedés tisztán populista indíttatású, hiszen a tehetőseket könnyű célkeresztbe állítani, mivel kevesen vannak, így a társadalom többsége könnyen támogatja a megadóztatásukat.

Hozzátette: a politikai és a gazdasági elit szembenállása ugyanakkor hosszú távon káros. A mindenkori elittel való harc helyett a két szféra együttműködése sokkal komolyabb gazdasági eredményeket hozhatna, és a társadalmi légkör is kedvezőbbé válna.

Dacreakciók jöhetnek

A drasztikus elvonás ráadásul visszás reakciókat szülhet a vagyonosok körében – emlékeztett ez az agrárvállalkozó is arra, hogy többen már most jelezték: az állami beavatkozás miatt felhagynak az eddigi, sokszor több százmillió forintos önkéntes társadalmi felelősségvállalással, mondván, ha az állam beszedi a pénzt, oldja meg a jótékonysági feladatokat is. Emellett borítékolható, hogy a legtehetősebbek dacból – külföldi ingatlanok vagy jogi kiskapuk révén – mindent megtesznek majd az adóelkerülésért.

A teher így nagyrészt azokra hárul majd, akik "csak" néhány milliárdos vagyonnal rendelkeznek, és nem tudnak élni ezekkel a jogi trükkökkel.

Szerinte egy jóval alacsonyabb adókulcs célravezetőbb lenne, a befolyt extrabevételt pedig nem a központi költségvetésbe kellene beolvasztani, hanem kizárólag a legelesettebbek támogatására kellene fordítani.

Szakmai szemmel nézve egy 0,1-0,2 százalékos adókulcs sokkal értelmesebb lenne. Ezt a mértéket az érintettek 80-90 százaléka ellenállás nélkül befizetné, mivel az adóelkerülésre fordított energia és a jogi költségek meghaladnák a megspórolt adó összegét. Az 1 százalékos kulcstól várt költségvetési bevételeket a jelenlegi formában szinte lehetetlen lesz teljesíteni.

Vannak ugyanakkor olyanok is, akik elvi okokból vállalják a terheket. A kritikát megfogalmazó érintett elmondta, hogy bár szakmailag elhibázottnak tartja az intézkedést, felelősségteljes magyar állampolgárként jogi trükközés és bujkálás nélkül be fogja fizetni a rá eső összeget.

Az elesettekre kellene fordítani

Ebben az agrárvállalkozóban is felmerült a kérdés, hogy mi történik a befolyt pénzzel. Mint elmondta, Magyarországon az adóterhek – köztük a kiemelkedően magas áfa – már így is hatalmas bevételeket biztosítanak az államnak az olyan alapvető feladatok ellátására, mint az oktatás vagy az egészségügy. Éppen ezért a vagyonadóból származó bevételt nem szabadna egyszerűen a központi költségvetésbe, a "nagy közös kalapba" önteni.

Ha az adó kivetésének hivatkozási alapja a társadalmi különbségek mérséklése, akkor ezt az extra forrást célzottan a legkiszolgáltatottabbakra kellene fordítani, vagyis a magukra hagyott gyermekekre, az önellátásra képtelenekre, valamint azokra az idősekre, akik egy élet munkája után is nehéz helyzetbe kerültek. Kizárólag egy ilyen átlátható, szociális célú felhasználás adhatna valódi értelmet a vagyonadónak. Mint fogalmazott:

Ha lenne egy ilyen kívánságműsor, akkor én biztos, hogy az elesettekre fordítanám.

A meglévő adókkal többet lehetett volna elérni

Bár a magas jövedelmek fokozottabb adóztatása gazdaságilag indokolt, egy új vagyonadó bevezetése helyett a nyereség- és jövedelemalapú elvonások rendszere jelentené a racionálisabb megoldást – vélekedett az Agrárszektor megkeresésekor egy harmadik, jócskán az egymilliárd forintos határt meghaladó vagyonnal rendelkező nagyvállalkozó, akinek jelentős agrárérdekeltségei is vannak.

Ő úgy vélte, a vagyonadó átláthatatlan bürokráciát és nehezen kalkulálható adminisztrációs terheket eredményezne. Az adófizetési hajlandóságot ráadásul nem az elvonás puszta ténye, hanem az államháztartás átlátható, pazarlásmentes és a társadalom egészét szolgáló működése jobban szolgálná. Mint elmondta:

A jelenlegi hazai adózási környezetben a különféle kedvezmények miatt a kiemelkedően magas jövedelmek is viszonylag alacsony adókulccsal adózhatnak. Ezen a gyakorlaton érdemes lenne változtatni, hiszen a magasabb jövedelmek arányosan nagyobb közteherviselése egy igazságosabb adórendszer alapját képezné. Ugyanakkor kérdéses, hogy ezt a célt egy általános vagyonadó bevezetésével lehetne-e a leghatékonyabban elérni.

Adminisztratív Everest

Szerinte a vagyonadó legnagyobb hátránya a rendszer bonyolultságában és az adóalap meghatározásának nehézségében rejlik. A vagyontárgyak, különösen a vállalatok és a nagyobb kiterjedésű mezőgazdasági területek értékének pontos megállapítása rendkívül összetett feladat. Egy ilyen szisztéma elképesztő mértékű adminisztrációs terhet róna a gazdasági szereplőkre, ami jelentős emberi erőforrást és időt emésztene fel, rontva ezzel a magyar gazdaság hatékonyságát.

Ehelyett a nyereség és a jövedelem adóztatása sokkal célravezetőbb forma lenne: az állam a sikeres tranzakciókból és a profitból részesül, miközben a vagyonszerzést már jelenleg is illetékek terhelik, mint például az ingatlan- vagy gépjárművásárlások során.

Úgy vélte, a hazai adópolitika alakításakor az új, bonyolult és kipróbálatlan megoldások keresése helyett érdemesebb lenne a nemzetközileg már bejáratott, sikeres modelleket átvenni. Úgy vélte, egy jól strukturált adórendszerben a tőkekimenekítés sem jelenthet valós veszélyt. Amennyiben egy új adónem átlátható és racionális keretek között működik, a fizetési kötelezettség teljesítése nem okozhat problémát az érintettek számára. A fő kérdés szerinte sosem az adó megfizetése, hanem a mögötte álló adminisztráció észszerűsége.

Ha jól költenék el, szívesebben fizetnék be

Az adófizetési hajlandóság kulcsa azonban nem csupán az adórendszer technikai felépítésében, hanem a beszedett bevételek felhasználásában is keresendő.

Ez a vállalkozó nem emelt ki egyetlen területet sem, ahol szívesen látná a befizetett adóját. Ehelyett kifejtette: az államháztartás egy szerves egész, amelyben nem lehet egyetlen területet – például az infrastruktúrát, az igazságszolgáltatást, az egészségügyet vagy az oktatást – önkényesen kiemelni, hiszen a társadalom tagjainak élethelyzetüktől függően mindegyikre egyaránt szükségük van. Mint fogalmazott:

Ha az állampolgárok azt tapasztalják, hogy az állam elkötelezett, racionális és pazarlásmentes gazdálkodást folytat, jóval elfogadóbbak a meglévő és az új adóterhekkel szemben is. Látniuk kell, hogy befizetéseik nem magánzsebekben landolnak, miközben a közszolgáltatások színvonala romlik, hanem ténylegesen a közösségi környezet fejlődését, a társadalom javát szolgálják. Végső soron ez a bizalom adja egy jól működő és igazságos államháztartás valódi alapját.