
Óriásdarázs okozhat riadalmat a magyar kertekben: ezt jó, ha tudod róla
Idén egyértelműen enyhe a darázshelyzet Magyarországon, tömeges megjelenésük nem jellemző.
2021 igen nehéz helyzetbe hozta az egész magyar agráriumot, ennek ellenére nem lesz áruhiány, a takarmányiparnak és más ipari feldolgozóknak sem kell aggódnia, hiszen bőven van kukorica – mondta Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója az Agrárszektor 2021 Konferencián. A szakember kitért arra is, hogy a kukoricatermesztők számára végül jól sikerült az év, olyannyira, hogy 1,5 millió tonnás exportfelesleg is lett. A tej és a hús esetében viszont nem mindig tudták érvényesíteni a magasabb alapanyagköltségekből keletkező gyártási költségnövekedést. Ezt pedig megint csak a fogyasztók fogják megérezni.
Több videó









Idén egyértelműen enyhe a darázshelyzet Magyarországon, tömeges megjelenésük nem jellemző.
A termény átvételekor felértékelődik a gyors és megbízható ellenőrzés szerepe.
A klímaváltozás már a magyar halászati és haltermelési ágazatot is szemléletváltásra kényszeríti.
Zoltán Pétert nevezték ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához (NAK) kamarai biztosnak pénteki hatállyal a Hivatalos Értesítőben megjelent utasítás szerint.
A lépfene jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szarvasmarha-állományban, miután hat állat hirtelen elhullott.
Az Agronómiai Központ és a Téradatkezelő segítségével a PGR még hatékonyabban támogatja az adatvezérelt gazdálkodást.