Kína mozgatja a kukorica piacot?

agrarszektor.hu
Kínának egyelőre igen nagy befolyása van a nemzetközi gabonaárakra: elég egyetlen bejelentés, mely nagyobb mennyiségű gabona importjáról, vagy éppen annak eltörléséről szól, máris több százalékot változnak a világ legnagyobb árutőzsdéin a kurzusok.

Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!

A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat. 

Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.

Kína múlthéten bejelentette, mégsem szorul jelentős mennyiségű kukorica importra. Ennek következtében a chicagói tőzsdén közel 1 százalékot esett a kukorica ára, de egyéb termények árára is negatívan hatott a hír. A Commerzbank elemzése szerint azonban csak időszakos lehet a csökkenés, annál is inkább, mert Kínának erősen küzdenie kell az infláció letörése ellen.

Tavaly még Argentínával, a világ legnagyobb kukorica exportőrével folytatott tárgyalásokat Kína, mely több millió tonna gabona behozataláról szólt, mellyel az ázsiai ország az állami tartalékait növelte volna, a helyi gabonaárak befolyásolására.

Egy ekkora ügylet meghiúsulása komoly nyomást jelent a nemzetközi gabonaárakra is.

A Commerzbank elemzői szerint azonban Kína befolyása addig tart, ameddig készletei, melyet néhány elemző már csak 10 millió tonnára taksál. A tartalékok értékesítésével egyelőre erősen lefelé tudja nyomni az árakat az ázsiai ország: tavaly februárban a cukor ára még fontonként 30 cent volt, azonban az állami értékesítések nyomán májusra már csak 13 centet ért. Természetesen az ilyen árbefolyásolás csak időlegesen hat, a cukor ára ismét 30 cent felett jár.

Tavaly Kína már komoly kukorica importra szorult: összesen mintegy 1,5 millió tonna behozatala volt. A mostani magas inflációs környezetben azonban hasonló lépésekre kényszerülhet az ország, amennyiben a banki tartalékok szigorítása nem hozza meg a tőle várt eredményt.

A Commerzbank elemzői szerint ennek ellenére Kína idén is jelentős mennyiségű kukoricát fog importálni, még ha csak az év későbbi szakaszában is.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM