Márciustól drágulhat a bíromfihús

agrarszektor.hu
A szakemberek szerint a magas takarmányárak miatt drágulhat a baromfihús. A Németországból származó olcsó import miatt sertéshús esetében nem kell áremelkedéstől tartani, ugyanakkor a magyar sertés tartók dolgát megnehezíti a helyzet, mivel még jogos költségeiket sem tudják elismertetni a piacon.

Márciustól várhatóan több lépcsőben emelkedhet a baromfihús ára Magyarországon. A termelői ár emelkedése összességében a 20-25 százalékot is elérhet. Ennek következtében hasonló mértékű fogyasztói áremelkedésre is lehet számítani - mondta az MTI-nek Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke pénteken Budapesten.

Az áremelkedés egyértelműen az előállítási költségek megnövekedésével, főként a takarmányárak drasztikus emelkedésével függ össze. Bárány László elmondta: a takarmányt az állattartók a múlt évi ár duplájáért tudják csak beszerezni.

A takarmánygyártók ugyanakkor nem tudtak készletezni, így, ha nem marad benn az országban a kukorica, akár takarmányhiány is felléphet. Ezért a BTT arra kéri az agrárkormányzatot, hogy mérje fel ismét a magyar gabonakészleteket, készítsen új gabonamérleget, és tegyen meg mindent azért, hogy az új termésig kitartsanak a takarmánykészletek.

Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke az MTI-nek megerősítette, hogy a magyar sertéságazatot a dioxinbotrány rendkívül érzékenyen érintheti. 

A VHT elnöke nem tartja valószínűnek, hogy a sertéshús ára emelkedik Magyarországon, azonban előfordulhat, hogy a nagy húsipari cégek most bevásárolnak az olcsó alapanyagból, később pedig a magas takarmányárakra és előállítási költségekre hivatkozva megemelik a késztermékek és a tőkehúsok árát.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 20. 08:11