Az állatjóléti támogatások emelésére lenne szükség a baromfi ágazatban

agrarszektor.hu
Kezdeményeznie kellene a kormánynak Brüsszelben, hogy a jelenlegi 4 milliárd forintnál nagyobb éves állatjóléti támogatást kaphasson a hazai baromfiágazat a nehéz piaci helyzet miatt - közölte Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács igazgatója, olvasható a szervezet honlapján. A terméktanács javaslata a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) felé, hogy az idei évben, szakítva a gyakorlattal, ne csak a tavalyi állatjóléti támogatásokat utalják ki, hanem negyedéves bontásban kezdjék meg a 2011-re szánt összegek folyósítását is.

Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!

A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat. 

Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.

A minisztérium áprilisra tervezi a baromfiágazat állatjóléti támogatásainak kifizetését. Az erre a célra szánt 4 milliárd forintra a gazdák, még a 2010-es esztendőben váltak jogosulttá. A terméktanács számításai szerint ez a 4 milliárd forint, körülbelül 42 százaléka az Európai Bizottság által korábban jóváhagyott éves összegnek. A Brüsszel által engedélyezett támogatás több mint 20 forint is lehetne, ezzel szemben várhatóan 8-10 forintot kapnak kilónként a csirke- a víziszárnyas- és a pulykatermelők. A nagyobb összegű kifizetést azonban kezdeményezni (notifikáltatni) kellene Brüsszelben és elő kellene teremteni a megfelelő költségvetési forrásokat is - emelte ki Csorbai Attila. .

A takarmánydrágulás következtében nehézhelyzetbe került ágazatnak szüksége lenne, a Brüsszelben jóváhagyott támogatások száz százalékának a kifizetésére. Emellett szorgalmazza a BTT igazgatója, hogy a VM a tavalyi összeg mellett, a 2011-re szánt állatjóléti támogatásokat is hozzák előre, és negyedéves bontásban még idén utalják ki a gazdáknak.

A baromfitermelők mellett a sertéstenyésztők is kapnak állatjóléti támogatást, mintegy 6 milliárd forint összegben, A két ágazat számára tehát 10 milliárd forintot irányzott elő a minisztérium. A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) közelmúltban tartott takarmánypiaci egyeztetéseken, azt szorgalmazta, hogy a VM a piaci szereplőknek járó állatjóléti támogatásokat minél hamarabb fizesse ki.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM