A Nestlé a válság ellenére új munkahelyeket teremtett

agrarszektor.hu
A gazdasági válság ellenére a Nestlé megtartotta hazai munkaerő állományát, sőt, idén több mint 200 új munkahelyet is teremtett büki gyára bővítésével, így jelenleg mintegy 1500 dolgozóval rendelkezik.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A cég csütörtöki közleménye kitér továbbá arra, hogy tavaly 38 termék receptjét változtatták meg a korszerű igényeknek megfelelően, így például csökkentették a só- illetve bizonyos adalékanyagok mennyiségét.

Fontosnak tartják, hogy gyáraik abszolút és terméktonnánkénti vízfogyasztása 2006-hoz képest 32 százalékkal csökkent, valamint hogy a Nestlé Waters magyar leányvállalata, a Kékkúti Ásványvíz Zrt. 1 liter ásványvíz palackozásához a technológia során 35 százalékkal kevesebb vizet használ fel, mint öt évvel ezelőtt. 

A szerencsi gyárban a jelenlegi termelési igényeknek megfelelően alakították át a '90-es évekből származó hűtési rendszert és a gőzkazánt. A beruházás több mint 120 millió forintba került, eredményeképp pedig 2011-től 5.182 gigajoule energia és mintegy 8 millió forint megtakarítását várják - írja a tőzsdefórum.

A Nestlé Hungária Kft. a Nestlé S.A. leányvállalataként jött létre 1991-ben. Szerencsen kakaó- és kávétermékeket, Bükön állateledelt állít elő, Kékkúton ásványvizet palackoz, Diósgyőrben pedig üreges csokoládéfigurákat gyárt. A Nestlé Hungária tavalyi nettó árbevétele 83,5 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 84,6 milliárd forinttal. A profit 1,9 milliárdra csökkent a megelőző évi 3,8 milliárdról. 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?