Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett, a hónap elején indult újra a termelés a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő Gyulahús Kft.-nek köszönhetően, mellyel csaknem 300 ember munkahelyét sikerült megmenteni. Budai Gyula elmondása szerint elsősorban a CBA áruházlánc állt a Gyulahús Kft. termékeinek értékesítése mellé, bár más láncokkal is folytak a tárgyalások.
Görgényi Ernő, Gyula polgármestere úgy nyilatkozott, a gyulai hústermékekkel a magyar piacon túl a külföldieket is megcélozzák, várhatóan az angol, a cseh és az orosz piacokra szállít majd az üzem. Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója a gyulait támogató marketingkampányról tájékoztatott a biztos hazai piac megteremtésének elősegítése érdekében. Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője szerint idén 5,3 milliárd forintos árbevételre számít a cég, áruik 80 százalékával a belföldi kereslet igényeit elégítik ki, míg a fennmaradó 20 százalékot külpiacokon értékesítik.











