További 320 millió forintot kapnak a tanyák (x)

agrarszektor.hu
A fejlesztési program középpontjában a villamosítás és az útépítés áll.

Továbbra is töretlen népszerűségnek örvend a Vidékfejlesztési Minisztérium Tanyafejlesztési Programja - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az Országházban megrendezett szakmai konferencián. Az államtitkár bejelentette: további 320 millió forint áll rendelkezésre a tanyákon élő emberek gazdálkodásának, élethelyzetének támogatására.

A politikus elmondása szerint: 2011 óta összesen 5,8 milliárd forint jutott a Tanyafejlesztési Programra. A kizárólag nemzeti forrásból megvalósuló program keretében ez idáig 963 pályázat részesült vissza nem térítendő állami támogatásban. Az eddigi nyertesek között közel 600 egyéni tanyai lakos és tanyagazda volt, akik gazdaságukat fejleszthették, tanyájukat villamosíthatták.

Hangsúlyozta, a kormány kiemelt célja a villany nélküli tanyák 2020-ig történő teljes körű villamosítása, valamint hogy a tanyákat járható utakon lehessen megközelíteni.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

KWS – tíz éve első a repcetáblákon*, első az innovációban! (x)

Az utóbbi évek különös kihívások elé állították a repce termesztőket. Míg 10 évvel ezelőtt a termésszint növelése állt a középpontban, mára a termésbiztonság, a kockázatok minél jobb kezelése és ezek által a gazdaságos termesztés fenntartása a célkitűzés.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?