Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
Önálló nemzeti standdal és 13 magyar cég részvételével képviselteti magát Magyarország a FOODEX 2014 mezőgazdasági nyersanyag, italáru és élelmiszeripari kiállításon, Tokióban. Az élelmiszeripari vásáron részt vesz Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára.
Bognár Lajos elmondta: a japán fogyasztók érdeklődése a magyar élelmiszeripari termékek iránt egyértelműen élénkült az elmúlt évek során. Japán hagyományosan a legnagyobb ázsiai felvevő piacunk, és komoly esélyt látunk a szigetországba irányuló élelmiszeripari és mezőgazdasági termékek kivitelének további dinamikus növelésére.
A helyettes államtitkár kiemelte: élelmiszergazdasági külkereskedelmi forgalmunk egyenlege Japánnal pozitív, exportunk 48 millióról 87 millió euróra nőtt az elmúlt öt évben. Kivitelünkben kimagasló a sertéshús, a kacsa- és libahús, a hízott libamáj, a toll és pehely, valamint a méz és a bor. Hozzátette: a magyar mangalica sertésből készült szalámi és sonka egyre nagyobb ismertségnek és népszerűségnek örvend a távoli szigetországban.
Bognár Lajos tokiói látogatása során sikeres tárgyalásokat folytatott a japán mezőgazdasági tárca vezetőivel az állategészségügyi akadályok lebontása és a Japánba irányuló magyar sertéshús export bővítése, valamint újabb agrártermékek exportengedélyeinek megadása érdekében.
A FOODEX 2014 kiállítással egyidejűleg - a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete, a Pick Szeged, valamint a tokiói magyar nagykövetség közös szervezésében - hazánk mangalicahús termékeket felvonultató szakmai rendezvényen és magyar borbemutatón is népszerűsítette termékeit.