Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
A vámügyi bizottság azon dolgozik, hogy a kínai vállalatok által beadott kérelem alapján meghatározza, mely termékekre és mekkora mennyiségű behozatal esetében tekintsenek el a pótvámok megfizettetésétől. Az amerikai szójababra és sertéshúsra vonatkozóan Kína 2018 júliusában vezetett be 25 százalékos pótvámot válaszul az Egyesült Államok által a kínai árucikkekre bevezetett büntetővámokra.
A világ két legnagyobb gazdasága immár 17 hónapja áll egymással kereskedelmi konfliktusban, amelynek megoldására a felek jelenleg egy részmegállapodás előkészítésén dolgoznak. Kao Feng, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtökön megismételte Peking állásfoglalását, miszerint a megállapodás első szakaszának létrejöttéhez az egymás áruira kivetett pótvámok kivezetése szükséges.
Washington egyik követelése Pekinggel szemben az volt, hogy nagyobb mennyiségben vásároljon amerikai mezőgazdasági termékeket, ám Kína arra szorítkozott, hogy a keresletnek megfelelően folytassa megrendeléseit. Idén azonban a kínai sertésállományt jelentősen megtizedelte az afrikai sertéspestis, aminek következtében a sertéshús ára meredeken emelkedett. (Ez csökkentette a takarmányigényt és a sertéshús fogyasztását is az országban - agrárszektor.hu)
Szójabab esetében Peking 90 százalékkal csökkentette az amerikai importot 2017-hez képest, és növelte megrendeléseit Argentínából és Brazíliából. (A sertéshúshiányt Európából igyekezett fedezni, valamint felfutta saját csirkehús-előállítását - agrárszektor.hu)
A pénteki bejelentés derűlátásra ad okot Peking szándékait illetően, különös tekintettel arra, hogy a két ország között az elmúlt hetekben kiéleződtek a diplomáciai feszültségek, miután az Egyesült Államokban hatályba lépett egy, a hongkongi tüntetőket támogató törvényt, az amerikai képviselőház pedig megszavazott egy, a Kínában élő muszlim vallású ujgur nemzetiség emberi jogaival kapcsolatos törvénytervezetet. Kína mindkét esetben tiltakozását fejezte ki, és ellenlépéseket helyezett kilátásba, egyelőre azonban úgy tűnik, a kereskedelmi tárgyalások nem torpantak meg a történtek hatására.