Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
December 10-én elfogadták, de a Közlönyben csak most jelent meg az öntözéses gazdálkodásról szóló 2019. évi CXIII. törvény. A jogszabály 2020. január elsején lép hatályba, és sok olyan kérdést rendez, amely megkönnyíti az öntözést. A törvény tervezetét, amely lényegesen nem változott, már november elején bemutatta az agrárszektor.hu:
A törvény foglalkozik az öntözési szolgalom alapításával, a vízhasználattal, a szakhatósági eljárásokkal, az öntözési közösség létrehozásával és az öntözést érintő információk megosztásával is.
Ami még hátravan a jogalkotásban
A törvény alapján felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben
- jelölje ki az öntözési igazgatási szervet és az öntözésfejlesztési tervet, valamint a környezeti körzeti tervet jóváhagyó hatóságot;
- állapítsa meg az öntözési kerületre és az öntözésfejlesztési tervre, valamint a környezeti körzeti tervre és azok hatósági jóváhagyására vonatkozó részletes szabályokat;
- alkossa meg az öntözési közösség elismerésére, az elismerés felfüggesztésére, visszavonására, működésének ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokat;
- illletve dolgozza ki az öntözési szolgalom alapítására és az azzal kapcsolatos kártalanításra, valamint az öntözési szolgalom megszűnésére vonatkozó részletes szabályokat.












