Megkongatták a vészharangot: kőkemény drágulást hoz 2021 a takarmánypiacon

Megkongatták a vészharangot: kőkemény drágulást hoz 2021 a takarmánypiacon

agrarszektor.hu
A 2021-es esztendő kétszeresen is fontos lesz a Vitafort Zrt. számára, hiszen a vállalat ekkor fogja ünnepelni a 40 éves fennállását, és jövő februárban, legkésőbb márciusban egy alapkőletétellel fog elindulni az egyik legfontosabb beruházásuk, amelyet egy 2 éves előkészítő-tervező munka előzött meg - tudtuk meg Kulik Zoltántól, a vállalat vezérigazgatójától az Agrárszektor 2020 Konferencián. A szakember elmondta, hogy bár a takarmánygyártás a 2020-as évet jóformán probléma nélkül vészelte át, a következő időszakban komoly költségnövekedésekre számít az ágazat.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Regisztráljon most még EARLY BIRD áron! 

Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. 2021-es, 5 milliárd forintot is meghaladó beruházásáról elmondta, hogy az fontos mérföldkő lesz a cég életében. A fejlesztés a takarmánygyártás teljes vertikumát át fogja fogni, a legkisebb és legtöményebb premix-előállítástól kezdve a kész tápokig, tápszerekig. Ilyen üzemből egész Európában 2-3 van csupán, és ezek közül egy sem található Magyarország 1000 kilométeres körzetében. A szakember az Agrárszektor 2020 Konferencián beszélt arról, hogy azért csak jövőre vágnak bele a beruházásba, mert megcsúsztak a tervezéssel, de nem a koronavírus miatt. Az új üzem ugyanis olyan méretű lesz, hogy külön városfejlesztési terv kellett hozzá, és a hatósági engedélyezési eljárások meglehetősen lelassultak az utóbbi időben.

Kulik Zoltán elmondta, hogy 2020. március 3-án az Agrárszektor tavaszi konferenciáján még arról beszéltek, hogy a koronavírus milyen hatással lehet a takarmányozására. Ahogy a szakember fogalmazott, ekkor még fogalmuk se volt arról, hogy 10 nap múlva megáll az ország, és 20 nap múlva egész Európa. A takarmánygyártásnak emiatt márciusban és áprilisban nagyon komoly logisztikai és gyártási problémái voltak, de ezen közösen, egymást segítve túl tudott lendülni a szakma. Kulik Zoltán szerint azonban nem csak a gyártással volt gond, a vírus első hullámának bizonytalansága közepette a nagyfelhasználók, az óriási állattartó telepek is megpróbáltak nagyobb készleteket felhalmozni, és a gyártóknak egy-egy állattartó telepnek 2-3 havi takarmánymennyiséget kellett leszállítaniuk. Emiatt március közepétől április végéig óriási volt a hajtás az ágazatban, folyamatosan, éjjel-nappal és még hétvégénként is gyártottak, de végül minden megrendelést sikerült teljesíteniük. A nagy felpörgés után viszont egy leengedés következett, mivel több állat viszont nem lett.

Nagy összességében 2020-ban ugyanannyi takarmányt állítottunk elő, és nemcsak mi, hanem országosan többi gyártó is, mint amennyit egyébként szoktunk

- mondta Kulik Zoltán.

A járvány második hullámával kapcsolatban a szakember elmondta, hogy teljesen más problémákat vetett fel, mint az első. Ezúttal nincsenek logisztikai problémák, mindenki tud gyártani. Azonban 1,5-2 hónapja elindult egy aggasztó az alapanyagár-növekedés, ami 10-12%-kal növeli az állati termékek előállítását. Kulik Zoltán szerint ez óriási problémát fog okozni 2021-ben, legalább az év első felében. A takarmányipar nagyon komolyan import-kitett, ezért aki el akarja adna a gabonáját, annak jó a gyenge forint, az állattartóknak viszont nagyon rossz. Csak az euró-forint árfolyamát nézve van egy 9-12%-os drágulás az additívek, a vitaminok, a premixek és a foszforhordozók piacán, és ez még nem állt meg. Kulik Zoltán rámutatott, hogy az elmúlt két hónapban a takarmánygyártás teljes vertikuma drágult.

Ezzel az árnövekedéssel pedig az a baj, hogy extrém, előre nem kódolt, a koronavírushoz nem kötött, és egy része spekulatív, ami az állati termékek előállítását 8-10%-kal emeli. Erre fel kell készülnünk, és sokkal-sokkal borúsabbnak látjuk 2021 első félévét, mint a koronavírussal terhelt egész 2020-as esztendőt

- mondta Kulik Zoltán.

A szakember szerint ez az év megmutatta az árnyoldalakat, de vannak pozitívumok is. A 2008-as világválság után a 2020-as koronavírus-járvány megmutatta, hogy a mezőgazdaság az ilyen hatásokra kevésbé érzékeny, mint a többi ágazat. Ebben az ágazatban nem kellett munkavállalóktól elbúcsúzni, itt nem csökkent a teljesítmény. 2021-re viszont gyülekeznek a viharfelhők.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2024. október 8. 15:02