Látványos tavalyi eredmény a nagy mezőgazdasági integrátor IKR Agrárnál

Látványos tavalyi eredmény a nagy mezőgazdasági integrátor IKR Agrárnál

agrarszektor.hu
Jelentősen, több mint 150 milliárd forintra növelte árbevételét az Andrej Babis cseh üzletember-politikus érdekeltségéhez tartozó bábolnai IKR Agrár Kft. 2021-ben. A hazai agrárintegrátori piac második helyén szereplő cég tavalyi adózott nyeresége jóval egymilliárd forint fölé nőtt, mivel saját gazdálkodási mutatói, illetve növénytermeléssel foglalkozó kapcsolt vállalkozásainak eredményadatai is számottevően javultak.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

A 2020-ban elért mintegy 125 milliárd forintról több mint 20 százalékkal, 150 milliárd forint fölé növelte forgalmát az IKR Agrár Kft. 2021-ben - nyilatkozta az agrárszektor.hu-nak Aranyosi Károly, a vállalat ügyvezető igazgatója. A mezőgazdasági integrációval foglalkozó bábolnai vállalat a második helyet foglalja el a hazai agrárintegrátori piacon a Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató tulajdonában lévő nádudvari KITE Zrt. mögött, amely tavaly szintén jelentős növekedéssel, 386 milliárd forint árbevételt ért el.

Az IKR Agrár Kft. Andrej Babis cseh üzletember-politikus érdekeltségébe tartozik, aki nem közvetlenül tulajdonolja a céget. A bábolnai vállalat tulajdonosa az Agrofert a.s., mely Csehországban bejegyzett gazdasági társaság. Az Agrofert a.s.-nek jelenlegi két, Andrej Babis által alapított bizalmi vagyonkezelő részvényese van, amelyek legfőbb célja az Agrofert a.s. részvényein túl a teljes Agrofert Group kezelése is.

Aranyosi Károly szerint a tavalyi jelentős árbevétel-növekedésben meghatározó szerepet játszott a mezőgazdasági piacon is tapasztalható drágulási hullám, amely megjelent az IKR által forgalmazott termékek árában is. Jelentősen emelkedtek az árak a terménykereskedelemben, drágultak a szántóföldi növények és növekedett az inputanyagok - különösen a műtrágyák - ára is. Az elmúlt év az eredményességben is javulást hozott, így az IKR Agrár a 2020-ban kimutatott mintegy 360 millió forint után egymilliárd forintot jóval meghaladó adózott eredményt ért el - közölte Aranyosi Károly.

Forrás: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

A cég gazdálkodásának részét képezik a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó - egyben mintagazdaságokként működő - hazai leányvállalatok is, amelyek közé a szirmabesenyői IKR Kft., a demecseri IKR Agro-Vár Kft., a Pécs-Reménypusztai Kft. és a Pécsváradi Agrover Kft. tartozik. E cégek együttesen mintegy 5 ezer hektáron foglalkoznak növénytermeléssel, és tevékenységeik jelentősen hozzájárultak az IKR Agrár tavalyi eredményéhez - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Az IKR Agrár országos hálózattal - területi központokkal, raktárakkal, depókkal - és 24 telephellyel rendelkezik, inputanyag- és agrotechnológia-forgalmazási tevékenységeit pedig hét üzletágba - műtrágya, növényvédelem, vetőmag, kertészet, innovatív termékek, precíziós technológiafejlesztés, terménykereskedelem - szervezi. Az inputanyag- és terménykereskedelem mellett a vállalat az utóbbi időszakban erősítette előfinanszírozott integrátori tevékenységét, illetve precíziós szolgáltatásokat és szaktanácsadást is nyújt a mezőgazdasági termelőknek.

A cég Magyarországon kizárólagos forgalmazója a szlovákiai Vágsellyén működő, szintén Agrofert tulajdonú Duslo műtrágyagyár nitrogén- és kén műtrágyáinak, illetve a csehországi Lovochemie gyár lomb- és speciális műtrágyáinak. Új hazai kapacitások létrehozásával 2014-ben indították el a melegen granulált Hunfert NPK műtrágyák gyártását Peremartonban. Az idéntől pedig a szintén hazai, hidasi gyártókapacitás bekapcsolásával a Greenfert mikrogranulátumok, starterek és lombtárgyák gyártásával bővült a termékkínálat. Jelentős innovációnak számít a vállalat által forgalmazott mikrobiológiai termékre alapozott Carbon Farming technológia is.

Az IKR Agrár együttműködik azokkal a magyarországi vertikális vállalkozásokkal is, amelyek szintén az Agrofert érdekeltségeit képezik. Ezek közé a növényolajgyártó kiskunfélegyházi NT Kft., a mezőgazdasági gépkereskedelemmel foglalkozó komáromi AGROTEC Magyarország Kft. és AGRI CS Magyarország Kft., az AdBlue-t forgalmazó szintén komáromi GreenChem Kft. és a győri Ceres sütőipari vállalat tartozik.   

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?