Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
A nemzetközi toborzási potenciált és az interdiszciplináris szakmai kapcsolatokat figyelembe véve jelentős előrelépésnek számít, hogy egyetemünk az elmúlt időszakban két új területen, a gazdasági és a mérnöki tudományok tekintetében is elérte a rangsoroláshoz szükséges feltételeket. Mindkét új kategóriában elmondható, hogy más magyar egyetemekkel versenyképes, illetve azokat meghaladó helyet szerzett a MATE, emellett pedig az élettudományi rangsorban is javította relatív pozícióját
- emelte ki Dr. Gyuricza Csaba rektor.
A műszaki tudományterületi rangsorban összesen 1360 egyetem szerepel, melyek közt a MATE a legjobb 58%-ba tartozik - írja a MATE közleményében. E rangsorban a MATE a magyar egyetemek közül megelőzi a Debreceni, a Miskolci és a Pannon Egyetemet, valamint a Pécsi Tudományegyetemet is, melyek az 1001+ pozíciót foglalják el. Emellett az Óbudai Egyetem a 601-800. helyen, a BME pedig a MATE-val azonos helyen szerepelt a műszaki terület 2023-as rangsorában. A MATE az élettudományi nemzetközi rangsor tekintetében is javította eredményeit. Egyfelől megőrizte az elmúlt három évben folyamatosan tartott pozícióját a 601-800. helyen, ám ez az egyre bővülő mezőny következtében relatív pozíciójának további javulását eredményezte. Míg tehát 2022-ben a legjobb 61%-ba, addig a 2023-as rangsor szerint már a legjobb 59%-ba tartozik a világ élettudományokkal foglalkozó, rangsorolt egyetemei közt.
Címlapkép forrása: MTI/Bruzák Noémi












