Extra Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
A gazdák első hétfői megmozdulására a szlovák-ukrán határon lévő Felsőnémetinél került sor, ahol a tiltakozók déltől egy óráig részleges határlezárást tartottak, blokkolva az Ukrajnából érkező teherforgalom áthaladását. A szlovák hírügynökség szerint ezen a megmozduláson főként kisebb családi agrárcégek képviselői vettek részt, s tiltakozásuk okaként a velük szembeni igazságtalan hozzáállást, valamint a kormány hiányzó támogatását jelölték meg.
A szlovákiai gazdák országszerte tartanak tiltakozó megmozdulásokat, mások mellett az eperjesi, a kassai, a zsolnai körzetek városaiban, illetve Zólyomban, Léván, Trencsénben és Pozsonyban is. A tiltakozásokon részt vevő gazdák követelései több témát érintenek: elsődlegesen az Európai Unión kívüli - főként az Ukrajnából származó - agrárbehozatal tiltását, valamint adminisztratív terheik és szociális befizetéseik csökkentését és az állami intézmények rájuk vonatkozó döntéshozatalának előre kiszámíthatóságát szeretnék elérni. A tiltakozó akciók helyszínein forgalomkorlátozásokra került sor.
A pozsonyi gazdatüntetés résztvevői hétfőn délután a városon áthaladva a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium elé vonultak, ahol egy rögtönzött sajtótájékoztatón fogalmazták meg követeléseiket. A szlovák hírügynökség jelentése szerint ezek között, a már említettek mellett, szerepelt a késve érkező közvetlen agrártámogatások azonnali kifizetése, kedvezményes hitellehetőségek megteremtése, az úgynevezett zöld dízelüzemanyag bevezetése az összes gazda számára, illetve hangsúlyosan az is, hogy tiltsák be az EU-n kívülről érkező vámmentes agrárimportot.
A szlovákiai gazdák csütörtökre egy, a hétfőinél is nagyobb volumenű - több ezer traktor részvételével zajló - országos demonstrációt jelentettek be. Ennek deklarált okai egybevágnak az európai gazdák már hetek óta tartó megmozdulásaival, vagyis tiltakozásnak szánják az uniós szervek, elsődlegesen az Európai Bizottság helytelennek tartott agrárpolitikája, illetve az unió úgynevezett "zöld átállás" politikája ellen.