Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
Nagyobb közlekedési nehézségeket jeleztek napközben például az országot kelet-nyugati irányban átszelő A4-es autópálya több pontján, a Varsóba vezető fő közlekedési utakon, valamint több nagyváros, köztük Gdansk, Krakkó, Wroclaw és Katowice központjában is. Az északkelet-lengyelországi Podlasiei vajdaság egy részében a közlekedési zavarok miatt szerdán nem volt tanítás az iskolákban. A podlasiei Sidra községben a tüntetők egy csoportja öt tonna trágyát és használt gumiabroncsokat borított az utcára a Szymon Holownia alsóházi elnök tulajdonában lévő ház előtt, amelyben a politikus szülei laknak - jelentette a Polsat News kereskedelmi hírtévé. A ház kerítésére kifüggesztettek eg transzparenst "a lengyel falu árulója" felirattal. Holownia közleményt adott ki felháborodásáról az eset miatt.
A közép-lengyelországi Leczyca községnél szervezett útblokádnál egy furgon sofőrje leütötte az egyik tüntetőt, akit emiatt könnyebb sérüléssel kórházba kellett szállítani - jelentette szintén a Polsat News a helyi rendőrségre hivatkozva. A útblokádot annak ellenére fenntartották estig, hogy a kelet-lengyelországi Rzeszów kongresszusi központjában egyes agrárszervezetek képviselői és Czeslaw Siekierski mezőgazdasági miniszter szerda délelőtt előzetes megállapodást írt alá a kormány által a vitás ügyekben teendő lépésekről. A dokumentum szerint Siekerski azt kezdeményezi Donald Tusk kormányfőnél, hogy állítsák le a behozatali embargó alá korábban került ukrán termékek lengyelországi tranzitját is. A megállapodás az eladott lengyel gabona után fizetendő állami támogatásról is szól, valamint az uniós zöld megállapodás módosítását illető lengyel követelésekről.
A dokumentumot nem írta alá például Tomasz Obszanski, a legnagyobb lengyel szakszervezetnek, a Szolidaritás agrártagozatának (SRI) elnöke. Obszanski a wpolityce.pl hírportálnak elmondta: a rzeszówi egyezség nem tekinthető megállapodásnak, az agrártárca ugyanis "egy sor alapvető követelést továbbra sem hajlandó teljesíteni", ezért a gazdatiltakozások folytatódnak. Obszanski bejelentette: a SRI vezetésével országos sztrájkbizottságot hoznak létre, amely a kormánnyal folytatandó további tárgyalások előtt összehangolná számos lengyelországi agrárszervezet és tiltakozó csoport követeléseit.