A beszámolók szerint a rendőrök több helyszínen személyesen vagy telefonon keresték meg az érintetteket, és egyetlen kérdést tettek fel: mennyi üzemanyagot tudnak tárolni. Gazdálkodók elmondása alapján tényleges ellenőrzés nem történt, kizárólag adatgyűjtés zajlott. Az agrárminiszter úgy nyilatkozott, hogy „néhány helyen” a hatóságok azért jártak el, mert jelzés érkezett esetleges visszaélésekről, ugyanakkor a Belügyminisztérium ezt nem erősítette meg, és nem adott tájékoztatást a felmérés céljáról. Az eset a mezőgazdasági és fuvarozási szereplők működését érintette, különösen azokat, akik saját üzemanyagtárolóval biztosítják járműveik és gépeik folyamatos ellátását - jelentette az RTL.

Sok gazdának nem jár olcsó üzemanyag: egyetlen szabály miatt bukhatják
A 03.10-én megjelent rendelet szerint, a mezőgazdasági vállalkozók csak a hivatalos töltőállomáson tudnak védett árú dízelt vásárolni.









