Botrány a szomszédban: lemondott a szlovén mezőgazdasági miniszter

Botrány a szomszédban: lemondott a szlovén mezőgazdasági miniszter

MTI
Négy hónap késéssel rendezett hotelszámla miatt mondott le szerdán Joze Podgorsek szlovén mezőgazdasági miniszter - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV).

A tárcavezető sajtóközleményében azt írta: sajnálja a kiegyenlítetlen szállodai tartozás körüli botrányt, de mint írta: hiba történt, a számlát később kellett volna megkapnia, de a hotel nem küldte el számára. Kiemelte: kizárólag a késedelmes fizetés miatt mond le, ezzel felelősséget vállal a tettéért. "Ez tény és sajnálom" - írta, hozzátéve: a "felületességét" kihasználták azok, akik ezt ki akarták használni.

A botrány azután robbant ki, hogy a sajtó kiderítette: Podgorsek a Hotel Bohinjban töltött januári tartózkodása után nem fizette ki a 800 eurós számlát. Szlovén lapok kedden arról számoltak be, hogy a miniszter számláját kiegyenlítette a KZK mezőgazdasági társaság, amellyel az agrártárca több mint két éve perben áll bérelt állami termőföldek miatt. A KZK egészen a közelmúltig Damian Merlak kriptomilliomos tulajdonában volt, aki a Bohinj Hotel tulajdonosa is egyben.

Podgorsek a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) jelöltjeként került be a Janez Jansa miniszterelnök vezette kormányba. Bár a párt később kilépett a koalícióból, a miniszter nem mondott le a posztjáról. Idén januárban bejelentette, hogy a konzervatív Új Szlovénia (NSi) listáján indul a vasárnapi parlamenti választásokon.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 23. 14:02