Másfélszeresére nőtt a gabonafélék termelői ára!

agrarszektor.hu
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 novemberében 31%-kal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 45, az élő állatok és állati termékeké 11%-kal emelkedett. 2010. január-novemberben az agrártermékek termelőiár-szintje 16%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit; közülük a növényi termékek ára 27, az élő állatok és állati termékeké 1,1%-kal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

2010 novemberében a gabonafélék termelői ára 52%-kal volt magasabb, mint 2009 azonos időszakában. A búza felvásárlási ára április óta folyamatosan növekszik, novemberben 51 300 forint/tonna volt. Ezzel ellentétben a kukorica felvásárlási ára augusztusban volt a legmagasabb, novemberben pedig 38 100 forint/tonna.

Az ipari növények termelői ára 29, ezen belül az olajnövényeké 45%-kal nőtt a 2009. novemberihez képest.

A burgonya és a zöldségfélék termelői ára 60, illetve 20%-kal emelkedett.

A gyümölcsök termelői ára novemberben 119%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, elsősorban az alma magasabb ára miatt, de a szőlő ára is közel duplájára emelkedett.

A vágóállatok termelői ára 2010 tizenegyedik hónapjában 9,1%-kal volt magasabb a 2009. azonos időszakinál. A vágómarha ára 26%-kal nőtt, ennél jóval kisebb mértékben a vágósertésé (6,3%) és a vágóbaromfié (9,4%). A vágómarha ára január óta folyamatosan emelkedik, elsősorban a külföldi kereslet hatására.

2010 novemberében az állati termékek árai 16%-kal magasabbak voltak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a tyúktojás ára 1,8%-kal csökkent, a tejé 19%-kal nőtt. 2010. január-novemberben minden megfigyelt növényitermék-csoportban növekedtek az árak.

A gabonafélék ára 30%-kal haladta meg a 2009. azonos időszakit. A gyümölcsöknél 52, a friss zöldségeknél 26%-os áremelkedés figyelhető meg. Ha összességében nézzük az eddigi hónapokat, akkor a zöldségek közül a sárgarépa és az uborka ára nem változott a tavalyihoz képest, ám a paradicsom ára több mint a duplájára nőtt, amit az ipari célú felhasználás erős
visszaesése okozott.

A vágóállatok termelői ára 2,4%-kal csökkent, ezen belül a vágósertésé 7,1%-kal esett vissza, a vágómarháé és a vágóbaromfié 7,5, illetve 0,5%-kal növekedett. Az állati termékek ára 10%-kal emelkedett az előző év azonos időszakihoz képest.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03