Megtudtuk: ezekkel az eszközökkel segíti a magyar gazdákat az agrártárca 2020-ban

Megtudtuk: ezekkel az eszközökkel segíti a magyar gazdákat az agrártárca 2020-ban

agrarszektor.hu
A világ mezőgazdasága intenzíven fejlődik, egyre modernebb technológiát alkalmazva egyre koncentráltabb, egyre nagyobb méretű gazdaságok alakulnak. A magyar gazdálkodóknak ebben a versenyhelyzetben kell helytállniuk, tudhattuk meg a szaktárca közleményéből. Eredményesebb, jövedelmezőbb termelésüket az Agrárminisztérium a gazdálkodási környezet változásaival is segíteni kívánja, jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárközösség-NAIK Roadshow 2020 utolsó, Hódmezővásárhelyen tartott állomásán.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy a digitalizáció, a precíziós gazdálkodás rohamos terjedésével a hazai gazdaságoknak is szembe kell nézniük. A maga szintjén előbb-utóbb minden gazdálkodónak alkalmaznia kell az új technológiákat, enélkül ma már nem képzelhető el eredményes, jövedelmező, környezetkímélő gazdálkodás. Ahogy az államtitkár fogalmazott, a hazánkban évek óta érzékelhető időjárási változások miatt egyre nehezebb a hagyományos, tapasztalati elven alapuló gazdálkodás, melynek alternatívája az adatokat felhasználó, arra építő gazdaság.

Március 3-án rendezi meg Agrárium 2020 című évindító konferenciáját Kecskeméten a Portfolio Csoport. Az esemény napirendjére tűzi azokat a legfontosabb idei támogatási, jogszabályi, piaci, jövedelmezőségi és innovációs változásokat, amelyek ismeretére az agrárgazdaság szereplőinek feltétlenül szükségük lehet az eredményes gazdálkodáshoz. A konferencia a gyakorlatias szempontokat figyelembe véve ad választ a gazdasági döntéseknél felmerülő fontos kérdésekre. Ha tájékozott akar lenni az új évben, ne hagyja ki az Agrárium 2020 konferenciát március 3-án Kecskeméten!

Az Agrárminisztérium célja, hogy különböző eszközökkel segítse a gazdálkodókat abban, hogy versenyképességüket, eredményességüket növeljék, emelte ki az államtitkár. Mint mondta, a támogatáspolitika fenntartása mellett például törvény megalkotásával segíti az öntözött területek növelését. Így többek között az engedélyezési eljárás jelentős egyszerűsítése és gyorsítása, az öntözési szolgalmi jog bevezetése is a gazdálkodók segítségére lesz. A gazdaságosabb birtokméretek kialakítását támogatja majd az osztatlan közös földterületek egyszerűbb és gyorsabb kimérése érdekében létrejövő törvény, amely tervezete már az Országgyűlés előtt van. Zajlik az őstermelői adózás szabályainak tisztább, átláthatóbb viszonyokat teremtő megújítása is.

A Közös Agrárpolitika jövőjével kapcsolatban az államtitkár arról beszélt, hogy a 2021-es év, csakúgy, mint anno 2014 is volt, átmeneti év lesz, amely alatt a jelenleg érvényes támogatási rendszer szerint kapják meg a gazdálkodók az uniós támogatásokat. A Vidékfejlesztési Program pályázatainak nagy része lezárult, a kifizetett támogatások összege mára meghaladta a 600 milliárd forintot.

A gazdálkodókat fel kell készíteni arra, hogy az agrárium fejlődésének dinamizmusa a következő években még inkább gyorsulni fog, amellyel lépést kell tartaniuk,. Emellett világviszonylatban megfigyelhető a birtokkoncentráció, azaz a gazdaságos birtokméret alsó határa növekszik, mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?