Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
Az Agrárminisztérium államtitkára hangsúlyozta: a stratégia felülvizsgálata során továbbra is kulcsszerepe lesz a képzésnek, az innovációnak, a támogatáspolitikának, valamint a hatósági és közadat-rendszerek termelőbarát fejlesztésének. Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) 2023-at követő időszakában cél az agrárium korszerűsítése és modernizációja. Ezzel kapcsolatban Európában elsőként hazánkban készült el egy átfogó ágazati fejlesztési stratégia, amelyet 2019 őszén a kormány el is fogadott. Juhász Anikó kitért arra, hogy a DAS-ban megfogalmazott célok teljesüléséhez szükséges, hogy a digitalizáció vívmányait minél szélesebb körben alkalmazzák a gazdálkodók.
Ahogy fogalmazott, a DAS-ban megfogalmazott célok harmonizálnak az Európai Bizottsághoz december 30-án az agrárminiszter által benyújtott Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervhez - fogalmazott. Juhász Anikó beszélt arra is, hogy a kormány által biztosított 80%-os többlettámogatás segítségével a KAP Stratégiai Terv nagyban hozzájárul a gazdálkodók modernizációs törekvéseihez. A keletkező adatbázisok elemzése hozzájárul a klímavédelmi célok teljesítéséhez, a biodiverzitás megőrzéséhez, a gazdaságok versenyképességének megőrzéséhez, valamint a megalapozott szakpolitikai döntéshozatalhoz.
A eseményen a háttérintézményektől delegált küldöttek megosztották egymással tapasztalataikat az agrárdigitalizációt érintő tevékenységükről, a projektek előrehaladásáról. A rendezvényen felszólaló Gál András Levente, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. szakmai vezetője a Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának (DAS) jövőbe mutató szemléletét és a tárcákon átívelő összefogás fontosságát emelte ki.