2021. május 13. csütörtök Szervác, Imola

Hírek - Agrárpénzek

Milliárdos fejlesztések: durván felpörögtek az agrárberuházások Magyarországon

A nagyvállalati beruházási támogatási program keretében a napokban három, összesen 3,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg, amelyből az állami támogatás 1,2 milliárd forintot tett ki - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára felkerült videóüzenetében hétfőn.
 
 

Varga Mihály kiemelte, hogy a beruházások segítségével több mint 1000 munkahely megtartása vált biztossá. Emellett 30 új álláshely is létrejött. Az alábbi fejlesztések valósultak meg:

  • A székesfehérvári Ikarus Electric Zrt. 321 millió forintos fejlesztésével az elektromos buszok gyártásában lép előre, valamint megújult a vállalat műhelye és korszerűbb eszközöket szereztek be.
  • A Nádudvari Élelmiszerfeldolgozó Kft. 633 millió forintos beruházásával több biztonságos magyar élelmiszer – tejtermék, húskészítmény és mirelit áru – kerül a hazai piacra, továbbá kezdődik a külpiacok meghódítása is.
  • A sátoraljaújhelyi Diet Tobacco 2,5 milliárd forintos új üzemének megépítése jelentősen emeli a hazai dohányfeldolgozás hozzáadott értékét, és 20 új munkahelyet hoz létre. Varga Mihály azt is jelezte, hogy a vállalat 100%-ban külpiacokra termel.

Varga Mihály kitért arra is, hogy a Nagyvállalati Beruházási Támogatás segítségével a járvány kitörése óta 53 vállalat összesen 110 milliárd forintos beruházása valósult meg, 42 milliárd forintnyi költségvetési támogatással. A beruházásoknak köszönhetően 22 ezer munkahelyet sikerült megőrizni, és 500 új munkahely jött létre – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu