A műhús betiltásáról egyeztetett Nagy István

A műhús betiltásáról egyeztetett Nagy István

agrarszektor.hu
A műhús betiltásáról és a hagyományos vidéki értékek megvédéséről is egyeztetett hivatalában Nagy István agrárminiszter Ettore Prandinivel, a Coldiretti olasz termelői szervezet elnökével, csütörtökön.

A tárcavezető ismertette, hogy Olaszország betiltotta a szintetikus húsok gyártását és a forgalmazást is, ezt hazánk is tanulmányozza és követendő példának tartja - írja közleményében az Agrárminisztérium. A szabályozás kérdése Magyarország uniós elnökségének napirendjén is szerepel, mert széleskörű párbeszédet szeretnének folytatni a témában. 

Nagy István kitért arra is, hogy soha nem látott mennyiségű forrás áll rendelkezésre a hazai élelmiszeripari beruházások támogatására. A fejlesztések megvalósításában hazánk számít az olasz befektetőkre és technológiai tudásra is. A megbeszélésen az ukrán mezőgazdasági termékek okozta piaci nehézségek kezelése is szóba került. Ennek kapcsán a miniszter arról beszélt, hogy piacfoglalás történik, ebben a helyzetben pedig kötelességünk megvédeni a magyar gazdák érdekeit. Magyarország számára fontos alapelv, hogy az unióba a harmadik országból beáramló élelmiszereknek meg kell felelniük az uniós minőségi előírásoknak is - tette hozzá.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

EZT OLVASTAD MÁR?