2019. június 19. szerda Gyárfás

Hírek - Agrárpénzek

Nagy István: 2019 az épülés éve lesz

Az épülés éve lesz a 2019-es esztendő a magyar agráriumban – nyilatkozta az agrárszektor.hu-nak Nagy István agrárminiszter. A mezőgazdaság teljesítménye 2018-ban „rekordértéken stagnált”, és az ágazat a jelenlegi technikai színvonalból kihozta a maximumot, de az elbírált beruházási pályázatok kivitelezésével további hatékonyságjavulás következhet be. A kormány 2019 első felében terjesztheti a parlament elé az új állattenyésztési törvényt, és napirendre kerülhetnek az osztatlan közös földtulajdonok megszüntetésére, illetve az agráradózási-üzemszabályozási kérdésekre vonatkozó törvényjavaslatok. Kormánydöntés születhet a digitális agrárstratégia gyakorlati megvalósításáról is.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Agrárszektor.hu: Tavaly tavaszi miniszterjelölti meghallgatásán az agrárgazdasági versenyképesség javítását fogalmazta meg legfontosabb célként. Mostanáig mit sikerült elérni?

Nagy István:Továbbra is helyes irányként értékelem, hogy felismertük, mi az a kitörési pont, amely felé haladnunk kell. Az agrárium kibocsátása 153 százalékkal bővült 2010-2017 között, tehát a mennyiségi növekedés megvolt, de a további eredményességi változásokhoz a versenyképességi szempontokat jobban előtérbe kell helyezni. Az elmúlt hónapokban számos olyan lépés történt, amely ebbe az irányba mutat. Ha például az öntözést vesszük alapul, a vízügyi gazdálkodásban korszakváltás következett be. Az öntözési ügynökség Agrárminisztériumon belüli felállításával változtathatunk a korábbi gyakorlaton, hogy a vízügyi kérdésekkel csak a katasztrófavédelem és a Belügyminisztérium foglalkozott. Mostantól a vízügyi mérnökök alkalmassá teszik a csatornákat arra, hogy azokban folyhasson a víz, mi pedig értjük a gazdák problémáit, és kialakítjuk a jogszabályi környezetet, hogy a vizet a csatornákból a mezőgazdasági táblákra lehessen juttatni.

A: Az öntözés apropóján sokan azt tartanák a legjobb megoldásnak, ha valamennyi vízgazdálkodási kérdés az Agrárminisztériumhoz kerülne, és egységes vízkormányzás jönne létre. Van ennek reális esélye?

N. I.: Korábban én is hajlamos voltam arra, hogy e véleménnyel azonosuljak, de ma már nem törnék lándzsát emiatt. Az agrártárca kompetenciáját az adja, hogy a vízzel mezőgazdasági szempontból nézve gazdálkodni kell, hiszen eredményes agrártevékenység öntözés nélkül nem képzelhető el. Nekünk az a szerepünk, hogy olyan körülményeket alakítsunk ki, amely az együttműködést segíti. Az a célom, hogy a vízgazdálkodási ügyeket az összefogás jellemezze. Úgy vélem, jó esélyünk van ennek elérésére.

A: A tárca nemrég visszafogott optimizmussal 2600 milliárd forint körülire becsülte a mezőgazdaság 2018-as teljesítményét, amely így kismértékben haladhatja meg a megelőző két év kibocsátását. Újabb rekordról, vagy inkább stagnáló helyzetről beszélhetünk?

N. I.: Mindkét megállapításban van igazság, de szerintem csökkenés vagy nagy ingadozások helyett jobb, ha rekordértéken stagnálunk. Egy következtetést azonban ebből a helyzetből mindenképpen le lehet vonni, mégpedig azt, hogy a jelenlegi technikai színvonalból kihoztuk a maximumot. Ezért abban bízom, hogy a Vidékfejlesztési Program (VP), illetve a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázataiból megvalósuló beruházások látványos javulást hozhatnak a versenyképességben.

A: Eddig azonban problémát okozott, hogy - különösen a VP-ben – a beruházási pályázatok elbírálása a tervezettnél lassabban haladt, ezért a fejlesztések is csúsztak. 2019-ben lehet ebben változás?

N. I.: Először azt is nézzük meg, mi okozta a lassabb elbírálást. Az Európai Bizottság a magyar pályázati szabályozással kapcsolatban korábban kritikákat fogalmazott meg, és hogy minden kételyt eloszlassunk, a kormány új elbírálási rendszert állított fel, amelynek létrehozása és felállítása időbe telt. Ma már az új rendszer bejáratottan és gyorsan működik. Ezért minden fórumon jelezzük a kifizető ügynökségként működő Magyar Államkincstárnak és a kormányhivataloknak, hogy a beruházási ügyeket már nem lehet tovább halasztani. A gazdák tudják, hogy nyertek, mi pedig tavaly a lehető leggyorsabban elbíráltuk a beruházások csúszása miatti változás-bejelentéseket is. Így 2019-ben már minden eddigi, pályázaton nyertes beruházásnak épülnie kell. Ezért a ’19-es év az agráriumban a beruházások és az épülés éve lesz, és ennek köszönhetően 2020-tól kifejezett javulást várok jövedelmezőségi szinten is.


A: Az Ön által is említett változás-bejelentésekre jórészt éppen azért volt szükség, mert a pályázatok beadásakor tervezett költségek időközben jelentősen nőttek az építőipari áremelkedések miatt. Mennyire nehezítheti ez a fejlesztéseket?


N. I.: Valóban kihívást jelent, hogy az építési szándékok most szinte egyszerre zúdulnak rá az építőiparra, és ennek nyomán 30-40 százalékkal növekedtek az árak. Az utóbbi időszakban mindenki kereste a kivitelezőket, és a már említett változás-bejelentésekkel próbálta módosítani eredeti tervét, hogy pályázatába a nagyobb költségek ellenére is beférjen. Ezért a kormányhivatalokban nehéz helyzetbe kerültek azok a kollégák, akik arról döntenek, hogy a műszakitartalom-módosítások megfelelnek-e a pályázatok eredeti céljainak, de sikerült állniuk a sarat.

A: Hosszabb távon a magyar agráriumnak sem kedvez, hogy Brüsszel lefaragná az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) támogatásait a 2021-2027 közötti következő uniós költségvetési ciklusban. Tartható-e az a magyar álláspont, hogy a nekünk járó agrártámogatások ne csökkenjenek?

N. I.: Mindig azzal a szándékkal ülünk le tárgyalni, és az az elhatározásunk, hogy a támogatások jelenlegi mértékéből egy jottányit sem engedünk. Azt mondjuk, hogy a gazdák a mostani támogatási szintet megszokták, és ez a támogatási rendszer az EU minden polgárát egyformán érinti, mivel az alacsonyabb élelmiszerárak mindenkire egységesen hatnak. Cserébe az uniós lakosság megművelt környezetet és olyan élőhelyet kap, amely az életminőséget javítja. Ugyanakkor tény, hogy Nagy-Britannia távozásával jelentős nettó befizető ország válhat ki, és ez óhatatlanul azzal a következménnyel járhat, hogy az elosztható forrás kevesebb lesz. Ezért már többször rögzítettük, hogy Magyarország hajlandó a kasszába többet fizetni, és megvannak a javaslataink arra is, miként lehetne a tervezett költségvetésben forrásokat átcsoportosítani a változatlan KAP-mértékek megőrzése érdekében.

A: 2018 októberében Magyarországon járt Phil Hogan uniós agrárbiztos, aki az új KAP-ról Önnel is tárgyalásokat folytatott. A támogatásokkal kapcsolatban miről sikerült meggyőznie?

N. I.: Akceptálta álláspontunkat, és azt kérte, keressünk minél több szövetségest. Ebben jól haladunk, hiszen a visegrádi négyekkel, illetve a baltikumi és balkáni országokkal e kérdésben is együtt tudunk működni. Emellett a többi tagállam között is sok a szövetségesünk, mivel szinte mindegyikük agrárminisztere azzal a céllal ül le a tárgyalóasztalhoz, hogy az uniós agrárbüdzsé ne szűküljön. Az például teljességgel elfogadhatatlan, hogy a vidékfejlesztési pillér támogatásai 15-20 százalékkal zsugorodjanak, de természetesen ellenezzük a forráselvonást a közvetlen kifizetéseknél is. Úgy vélem, jelenleg jók az esélyeink arra, hogy a támogatások a következő hétéves ciklusban ne legyenek kisebbek.

A: Az idén májusban a jelenlegi Európai Bizottság (EB) mandátuma lejár. Mennyire teremthet más helyzetet a 2020 utáni KAP-pal kapcsolatban, hogy az európai parlamenti választások után új összetételű EB jön majd létre?

N. I.: A pénzügyi kérdésekről nyilvánvalóan lesznek további viták, de a jelenlegi KAP-szabályozási tervekhez képest drasztikus változások nem várhatók. A mai elképzelésekből kiindulva az egyik legizgalmasabb új elem az lehet 2020 után, hogy Brüsszel a támogatásokat egyre kevésbé kívánja a gazdálkodáshoz automatikusan járó, természetes juttatásoknak tekinteni. Az a cél kerülhet mind jobban előtérbe, hogy a termelők a megszerzett forrásokból ne a már elért, változatlan gazdálkodási színvonalat tartsák fenn, hanem a támogatásokat olyan önrészként használják fel, amelyekből fejleszteni tudnak. Azt én is határozottan ellenzem, hogy a hazai gazdák pusztán működésre fordítsák az uniós forrásokat, mert akkor elvesztegetjük azokat. Inkább fejlesztési önrészként használjuk fel a támogatásokat.


A: A brüsszeli KAP-elképzelések egyik markáns új eleme a kutatás-fejlesztés intenzívebb ösztönzése, amelyre 2021-2027-ben 10 milliárd eurót különítenék el. Ez milyen esélyeket nyújthat a számunkra?


N. I.: A kelet-európai országok a hosszú távú kutatási és innovációs együttműködésről szóló BIOEAST-kezdeményezéssel harciasan küzdenek azért, hogy minél nagyobb mértékben részesedjenek az agrár-élelmiszer és biomassza alapú gazdaság kutatási és innovációs céljaira szánt 10 milliárd eurós összegből. E forrásokra nekünk is azért van szükségünk, mert gyorsan kell reagálni azokra a kihívásokra, amelyeket a klímaváltozás, illetve a gazdálkodási feltételek és a fogyasztói szokások módosulása támaszt. Persze számos problémát globális összefogással lehet csak megoldani. Az unió káros hatásuk miatt betiltotta például a csávázáshoz használt nenonikotinoidok szántóföldi alkalmazását, így helyettük új növényvédő szereket kellene kifejlesztetni. Ez is azt mutatja, hogy a mezőgazdaságot kutatásokkal segíteni kell, mert a gazdálkodók önmagukban nem tudnak megbirkózni a változó éghajlat, illetve szabályozási környezet miatt felmerült feladatokkal.

A: Egyre nagyobb kihívás a termelők számára az agrárdigitalizáció is, amelynek gyakorlati alkalmazását korábbi bejelentések szerint új digitális agrárstratégia (DAS) megvalósításával kívánja támogatni a kormány. A DAS koordinálását ma az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) végzi. Átkerülhet-e ez a feladat az Agrárminisztériumhoz?

N. I.: Minden nagy technológiai terület koordinálása az ITM-hez tartozik, de a DAS tartalmi elemeiért eddig is az agrártárca volt a felelős. A német mintán alapuló stratégia alapdokumentuma is a minisztériumban készült el. Nekem továbbra is az az elképzelésem, hogy olyan együttműködést kell kialakítani, amelyben a tartalmi kérdésekért és a gyakorlati végrehajtásáért az Agrárminisztérium felel, de a témát egységesen az ITM kezeli, mivel a pályázati lehetőségek és az elérhető források is egységesen állnak rendelkezésre.

A: A DAS végrehajtásával kapcsolatos konkrét forrásokról és feladatelosztásról mikor dönthet a kormány?

N. I.: E téma 2019 tavaszán kerülhet napirendre, hiszen már tervezzük a következő uniós ciklus teendőit is. Résen kell lennünk, mivel a XXI. század agráriumát még nekünk is tanulnunk kell, bár a digitalizáció átvételében már vannak szép eredményeink. A Komárom-Esztergom megyei Kocson például nemrég olyan korszerű tejelő szarvasmarhatelep létesült, ahol 800 állatot csupán két emberrel látnak el szinte teljes automatizáció és robottechnika alkalmazása mellett. A Pest megyei Veresegyházon pedig szintén teljes automatizációval valósítottak meg egy geotermális, hidrokultúrás üvegházi beruházást, ahol harmincezer négyzetméteren paradicsomtermesztés folyik. Fantasztikus történetek ezek.

A: A 2019-es jogalkotási tervek között több nagy horderejű agrárjogszabály parlamenti elfogadása is szerepel. Az egyik ilyen az új állattenyésztési törvény, amelyre azért van szükség, mert 2018. november elsején új uniós állattenyésztési rendelet lépett hatályba. Hol tart a hazai jogszabály előkészítése?

N. I.: Az új állattenyésztési törvény az első félévben a parlament elé kerülhet, és elfogadása után az unió jogszabályrendszeréhez igazítja majd a magyar állattenyésztési rendszert. A készülő jogszabály a huszonöt éve hatályban lévő, jelenlegi állattenyésztési törvényt váltja fel, és számomra is fontos jelképe lesz a megújult Agrárminisztérium munkájának.


A: Az új uniós szabályozással azonban a magyar tenyésztésszervezés nagy része brüsszeli irányítás alá kerül. Nem növeli ez a hazai állattenyésztés kiszolgáltatottságát?

N. I.: Tudomásul kell vennünk, hogy uniós polgárok vagyunk, de természetesen az az elsődleges célunk, hogy a magyar tenyésztést az új szabályozási körülmények között is saját kézben tartsuk. A genetikai érték olyan örökségünk, amelyhez ragaszkodunk, és ez adja az egész magyar állattenyésztés alapját is. Vannak persze az új uniós szabályozásnak olyan részei, amelyek számunkra is ismeretlen utakat nyitnak. Ha azonban tisztességgel és megfelelő szakértelemmel állunk a változásokhoz, jóval előrébb vihetjük a magyar állattenyésztés ügyét a megváltozott szabályozási feltételek között is.

A: A tárca többször beharangozta azt a szabályozást is, amely az úgynevezett osztatlan közös földtulajdonok felszámolására irányul, és több millió embert érinthet. 2019 első felében e jogszabályi javaslat is napirendre kerülhet?

N. I.: Igen. Az osztatlan földtulajdonok felszámolására tett lépésekkel történelmet írunk. Nehéz ügy, de belevágunk, mert a helyzetet rendezni kell. Ha a versenyképességi helyzetről őszintén beszélünk, látnunk kell, hogy az osztatlan közös földtulajdonok rendezetlensége gúzsba köti a mezőgazdaságot. Ezért az agráriumot ebből ki kell szabadítanunk, ha előrébb akarunk lépni. Az is nyilvánvaló azonban, hogy a probléma olyan összetett és sokoldalú, hogy a megoldási folyamat akár több évtizedig is eltarthat.

A: A sok anomália közül az egyik legérzékletesebb, hogy ma az ingatlan-nyilvántartásban 12-13 ezer olyan földtulajdonos szerepel, aki a bejegyzett adatok szerint 120 évnél idősebb. Mit lehet tenni azokban az esetekben, amikor a feltüntetett tulajdonosok nyilvánvalóan nem élnek?

N. I.: Pontosan az ilyen jellegű ügyeket kell rendbe tennünk. Előfordul például olyan eset is, hogy egy 25 négyzetméteres magyarországi területnek új-zélandi tulajdonosa van, aki az adatok szerint vélhetően már régen meghalt, az unokája feltehetően nem is beszél magyarul, és fogalma sincs arról, hogy itt földterülete van. A jövőben az államnak, vagy adott esetben a konkrét földet ténylegesen megművelő tulajdonostársnak ilyenkor vásárlóként fel kell lépnie, de hogy a tulajdon szentségét ne sértsük meg és tulajdont senkitől ne vonjunk el, a földekért fizetett összeget valamilyen letéti számlán el kell különítenünk. Emellett meg kell várnunk, hogy a bejegyzett tulajdonosok mikor jutnak el az emberi életkor jogilag vélelmezhető határáig, illetve mikor telik le az elbirtoklás idejével azonos időtartam. Ebből is látszik, mennyire bonyolult a rendszer. Én azt is el szeretném elérni, hogy az osztatlan közös földközösségben lévőket ösztönözzük egymás földterületeinek megvásárlására, mert ezzel a kimérések száma és költsége is csökkenhet. Az államnak tehát olyan jogszabályi környezetet kell teremtenie, hogy az osztatlan területek a tulajdonosok között könnyebben adhatók-vehetők legyenek, és így kevesebb tulajdonosból álló vagy 1/1-es táblák alakuljanak ki.

A: Szó van a földöröklés újraszabályozásáról is, hogy az osztatlan tulajdonok újratermelődését meg lehessen akadályozni. Egyesek szerint elő kellene írni, hogy a földeket a jogosult családtagok közül csak egyvalaki örökölhesse. Mi a tárca álláspontja az ügyben?

N. I.: A jogszabály-előkészítési munkák hamarosan megkezdődnek. Az Igazságügyi Minisztérium és az Agrárminisztérium között e témában is folyamatosak az egyeztetések. Nem véletlenül próbáljuk azt a kérdést is megválaszolni, miként lehetne a mai őstermelői gazdálkodásból a jelenleginél jobban szabályozott és hatékonyabban működtethető családi gazdasági formát alkotni. Ebben a kérdésben alapvetően a polgári jog öröklési szabályait kell az agrárium specifikumaihoz alakítani.


A: Az üzemszabályozás témájában eddig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara állt elő részletes koncepcióval, amely szerint az őstermelést önellátásra koncentráló, eredeti céljára kellene visszaszorítani, a családi gazdaságot pedig jogi személyiséggel felruházott gazdálkodási formává kellene fejleszteni. Egyetért ezekkel az elképzelésekkel?


N. I.: Az egyik fő kérdés, hogyan viszonyulhat egy fiatalember életformaként a gazdálkodáshoz? Mikor mondhatja azt, hogy e tevékenység számára megéri, és nem megy el inkább az iparba vagy a szolgáltató szektorba dolgozni. Egyetértek azzal, hogy ezután az őstermelés elsősorban önellátási célokat szolgáljon, de azon is gondolkodni kell, hogy az őstermelői gazdálkodási forma előnyeit miként lehetne olyan jogi gazdálkodási egységbe konvertálni, amely jobban tükrözi a valóságot. Hiszen egy-egy családon belül ma annyi őstermelői igazolvány van, ahány családtag.

A: A kamarai javaslat szerint az agrárgazdasági kis- és közepes vállalkozásoknak 100 millió forintos éves árbevételig társaságiadó-mentességet kellene nyújtani. Elfogadhatónak tartja ezt a határt?

N. I.: Van, aki fél a 100 millió forintos határtól, mert attól tart, hogy a most 200-300 millió forintos éves forgalmú gazdaságok osztódni kezdenének. Mások viszont úgy vélik, hogy a 100 milliós árbevételig szóló adómentesség sok kisebb ágazati szereplőt arra ösztönözne, hogy bővítsék gazdálkodásukat. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet bevonásával vizsgáljuk, mi lehet az az optimális határ, amely mellett az őstermelői igazolvánnyal rendelkezők nyugodt szívvel azt mondhatnák, hogy áttérnek az újraszabályozott családi gazdálkodásra. Akik pedig ezután is őstermelők maradnának, valóban a már említett módon önellátásra termelhetnének, vagyis nem folytathatnának mérvadó gazdasági tevékenységet.

A: Korábban a termelői-felvásárlói kapcsolatok normalizálása érdekében többször felmerült egy átfogó agrárintegrációs szabályozás megalkotása, de ez az éles ágazati viták miatt lekerült a napirendről. Tesz-e a tárca újabb kísérletet?

N. I.: A minisztériumon belül folyamatosan zajlik a szerződéses és integrációs kapcsolatok fejlesztésére irányuló munka. Termelői együttműködések nélkül például nem lehet sikeresen piacra jutni, és a gazdálkodók érdekérvényesítése sem lehet megfelelő. A 2018-as év nagy tanulsága pontosan ez volt az almapiacon. Láthattuk, hogy a széttöredezett módon fellépő, kis termelői egységek hogyan küzdöttek a Góliátként harcoló felvásárlókkal és feldolgozókkal. Abban a pillanatban azonban, ahogy a gazdák összefogtak, az ipari almánál 13 forintról 20-ra nőtt a kilónkénti felvásárlási ár.

A: Kérdés azonban, hogy a magyarországi integrációt a termelők alulról jövő kezdeményezéseivel kellene-e továbbfejleszteni, vagy a nagyobb feldolgozókra és felvásárlókra hárulna-e ez a feladat?

N. I.: Elvileg mindkét megoldásnak lenne létjogosultsága. A nyugati modell alulról jövő szerveződésekre épül, mert ott szerves gazdasági fejlődés ment végbe. Nálunk viszont úgy tűnik, hogy a termelői integráció pusztán alulról érkező, önálló kezdeményezésekkel nem szerveződhet újjá, mert ehhez sokszor komolyabb piacra jutási lehetőség is kell. Az integrációban ezért lehet szerepe a nagyobb agrárvállalatoknak is, de a gazdálkodói összefogások ösztönzésében az is jelentős szerepet játszhat, ha azokat támogatásokkal segítjük. Most uniós forrásokból öt éven keresztül évi 150 millió forinttal támogatjuk a termelői csoportok létrejöttét, és ezt a következő költségvetési ciklusban is hangsúlyosan kívánjuk ösztönözni. Azt tartanám ideálisnak, ha a folyamat végén nem lenne olyan gazdálkodó, aki ne tartozna valamilyen termelői csoportba, később pedig a termelők feldolgozóipari és élelmiszerkereskedelmi tulajdonszerzése is reális cél lehet. Az integráció egyik nagy próbatétele azonban az, hogy a gazdák mennyire hajlandóak a szerződéseket komolyan venni. Mert előfordul, hogy amikor alacsony az ár, sokan lobogtatják a felvásárlási megállapodásokat, és betű szerinti betartásuk mellett érvelnek. Amikor viszont változnak az árviszonyok, és a megállapodásokon túl is lehetne értékesíteni, akkor sokszor lazul a szerződéses fegyelem.


A: Mészáros Lőrinc üzletember a napokban jelentette be, hogy holdingba szervezi mezőgazdasági vállalkozásait, Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató pedig már hosszú ideje hasonló módon működteti nagy agrárcégeit. Mennyire tartja jó tendenciának, hogy a hazai agrárszektorban kiemelkedően nagy, magántulajdonú agrárcsoportosulások jönnek létre?


N. I.: Ez világtendencia. Versenyképességi kérdés, hogy minél gazdaságosabban és magasabb színvonalon termeljünk. Az ágazat minden szereplőjére – a legkisebbektől a legnagyobbakig – szükség van, és mindenkinek megvan a maga szerepe. A nagy agrárgazdasági szereplők nélkül a kistermelők termékei sokszor nem tudnának eljutni a bel- és a külpiacra, így a cégcsoportok beruházásai, technológiai megoldásai a legkisebbeket is segíthetik. A nagyok tehát ékként törnek előre, és magukkal húzzák a magyar mezőgazdaság termelési színvonalának növekedését is.

A: Az előző kormány néhány évvel ezelőtt megalkotta a mintagazdasági szabályozást, amellyel éppen az ilyen vállalatoknak kívánt kedvezni. Szilvásváradon, Bábolnán és Mezőhegyesen ma állami mintagazdaságok működnek, a piaciak közül pedig a Csányi-tulajdonú Bóly Zrt. és Dalmand Zrt. kapta meg ezt a státust. Elismerhetnek-e további cégeket is mintagazdaságokként?

N. I.: Igen. A legújabb precíziós vagy öntözési technológiák bemutatása például e cégek feladata lehet. El lehetne vinni hozzájuk az egyetemistákat, az agrárértelmiségi szakembereket vagy az összefogásra kész gazdálkodókat, hogy működés közben tanulmányozhassák a követendő példákat. A mintagazdaságoknak kell elől haladniuk, hiszen az a nagyon szép feladatuk, hogy valóban mintát szolgáltassanak a többi gazdaság számára.

A: A mintagazdaságként működő, vagy szóba jöhető nagyobb agrárcégek több esetben állami földterületeket használnak. Elképzelhető-e, hogy a jelenleg érvényes haszonbérleti időtartamokat még hosszabb időtávokra módosítja az állam?

N. I.: Önmagában ez ésszerű felvetés lehet, hiszen például egy élelmiszer-feldolgozói beruházás tíz év alatt, egy öntözésfejlesztési pedig akár tizenöt-húsz év alatt térülhet meg, de pillanatnyilag nincs ilyen elképzelés.

(fotó: Stiller Ákos/agrarszektor.hu)

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most extra kedvezményes áron >>

    Kelet-magyarországi Agrárfórum 2019

    Ingyenes rendezvény >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu