Zúg a méhésztársadalom: virágzik a napraforgó, és megint hullanak a méhek

Agrárszektor
Senki nem tudja az okát, de több mint gyanús, hogy ismét a napraforgós körzetekben és ismét napraforgó-virágzáskor történnek a méhpusztulások. Egyik napról a másikra tűnnek el, vagy hullanak el a kaptár mellett komplett méhcsaládok. A Nébih Zöld Számot indított a tragédiák jelzésére.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Figyelmeztetést adott ki a biológiai védekezésre és a beporzókra szakosodott vállalat, a Koppert Biological Systems, mert szerintük idén nyáron olyan forróság lehet, hogy a méhek "megfőhetnek" a kaptárakban. Eközben Magyarországon egészen más lehet a baj.

A napraforgó virágzásával együtt megérkeztek az első sokkoló fotók a méhek pusztulásáról.

Tavaly ugyanilyenkor több mint háromszáz méhészet jelzett elhullást az Orzságos Magyar Méhészeti Egyesületnek (OMME), a magyar méhészek ötödét is érintette a probléma. Már akkor arról beszéltek, hogy a méhpusztulás és a napraforgó növényvédelme között összefüggés lehet, ugyanis azokban a megyékben, ahol jellemzően kevés a napraforgó, nem figyeltek meg hasonló károkat. Egyértelmű bizonyítékot azonban nem találtak a tragédiák okára. Ezért idén emelt mintaszámmal folytatódik a Nébih felmérése.

Ez azonban nem vigasztalja a méhészeket. A közösségi portál egyik szakmai csoportjában a fenti kép alá a következő kommentet írták: "Mi egy páran tavaly megpróbáltuk... Jelentettük, mintáztak (jelentés után 1,5 hónappal), eredmény még mindig nincs!!!" Reméljük, idén több kapacitása lesz a mintafeldolgozásra a hatóságnak, különben elillan a bizalom iránta. Nem lehet azonban könnyű a dolguk, maguk a méhészek is tanácstalanok az okokat illetően. Egy solti méhész például alig talált hullát, mégis kiürültek a kaptárai:

Vagy elpusztultak már valahol útközben egy mérgezés miatt, vagy félretájékozódtak egy kisebb dózistól. Fogalmunk sincs, mi van, de biztos, hogy valami környezeti ártalom."

A Nébih Zöld Száma, ahol a bejelentéseket nagyon ajánlott megtenni: 06-80/263-244.

Idén az időjárás is kibabrált a méhészekkel, hiszen a viharok leginkább a napraforgós Szabolcs-Szatmár megyét érintették.

Egyébként a hordás még nem túl intenzív: kaptáranként 3-5 kilogrammot mérnek a méhészek, ami kicsit meg is lepte őket.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?