Egyre több ilyen hal van a Balatonban: ezt jobb, ha mindenki tudja

Egyre több ilyen hal van a Balatonban: ezt jobb, ha mindenki tudja

agrarszektor.hu
2023-ban már több alkalommal és számos helyszínen végzett jelentős méretű haltelepítést a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. a Balatonba. Áprilisban 280 ezer előnevelt csukát, májusban 25 ezer menyhalat, június másodikán 20 ezer darab előnevelt balinivadékot telepítettek a tóba, június 8-án 240 ezer előnevelt kősüllőt telepítettek a Balatonba, három helyszínen.

Több jelentős méretű haltelepítést hajtott végre a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. idén. Ennek során 565 ezer előnevelt halivadékot telepítettek a Balatonba – írta meg az Infostart a vállalkozás közleménye és a berek.hu értesülései alapján. Legutoljára június 8-án léptek akcióba, amikor 240 ezer kősüllőt helyeztek ki.

A mennyiséget arányosan elosztva telepítették, az első kör a fonyódi kikötőbe érkezett, ahol 80 ezer előnevelt kősüllőt engedtek a vízbe. A következő helyszín a balatonlellei kikötő volt, ahol szintén 80 ezer egyedet helyeztek ki. A napot a balatonszemesi kikötőben zárták a harmadik halas káddal. A 2009. augusztus 25-én alakult társaság fő feladata a Balaton ökológiai szemléletű halgazdálkodásának megvalósítása. Elsődleges cél a halgazdálkodás olyan módon történő átalakítása, ami a horgászat számára értékes halfajokból – a javuló vízminőség mellett is – optimális fogás elérését biztosítja.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?