A fogalmak közötti legfontosabb különbséget Takács Péter, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) főmunkatársa korábban így fogalmazta meg: Nem minden idegenhonos faj inváziós, viszont minden inváziós idegenhonos. A szakértők szerint a kulcsfontosságú eltérés abban rejlik, hogy az idegenhonos fajok önmagukban nem feltétlenül károsak az őshonos állományra, az inváziós fajok viszont egyértelműen veszélyt jelentenek - közölte a Pecaverzum.

Magyarországon inváziós halfajnak minősülnek azok a nem őshonos halak, amelyek jellemzően emberi tevékenység következtében kerültek természetes vizeinkbe. A halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM-rendelet hét ilyen fajt sorol fel: törpeharcsa, fekete törpeharcsa, busa, ezüstkárász, amurgéb, razbóra és naphal.

Hazánk vízrendszereiben hét gébfaj található, melyek közül a jogszabály értelmében csak az amurgéb számít inváziósnak, míg a többi hat (folyami géb, tarka géb, Kessler-géb, kerekfejű/feketeszájú géb, csupasztorkú géb, kaukázusi törpegéb) spontán jövevényfajként van nyilvántartva. A jelenlegi jogszabályok alapján Magyarországon 64 őshonos halfajt tartanak számon – köztük 26 védett és 11 fokozottan védett fajjal –, valamint 23 idegenhonos fajt, amelyek között 6 spontán jövevényfaj is található. A halkutatók ismételten figyelmeztetnek az idegenhonos és inváziós halfajok elszaporodásának növekvő veszélyeire.

Az inváziós halfajok különösen problematikusak, mivel gyors szaporodásuk révén veszélyeztetik a biodiverzitást, és az őshonos fajokat kiszorítva gyakran az élőhelyek elszegényedését okozzák. A probléma súlyosságát jelzi, hogy Nagy Sándor Alex, a Magyar Haltani Társaság elnöke is felszólalt már az ügyben, sürgetve az inváziós halfajok visszaszorítását célzó intézkedéseket.