A biológiai növényvédelem egyik fontos eszközcsoportját a ragadozó rovarok jelentik. Ezek egy része természetes körülmények között is jelen van a kertekben, másokat pedig nagyüzemi vagy fóliás termesztésben célzottan telepítenek.

A legfontosabb predátorok

Az egyik legismertebb segítőnk a katicabogár. A kifejlett bogarak és különösen a lárvák is sok levéltetvet fogyasztanak. A zöld fátyolka lárvája – amelyet találóan levéltetűoroszlánnak is neveznek – szintén jelentős ragadozó, mert a levéltetvek mellett tripszeket, molytetveket, atkákat, pajzstetveket és egyes rovarok fiatal alakjait is fogyasztja. A fátyolka lárvája tehát kifejezetten hasznos vendég a zöldségesben. Nagyon fontos szereplők a zengőlegyek is. A felnőtt állatok virágokon táplálkoznak, lárváik között azonban sok levéltetveket fogyasztó faj található. Hasonlóan érdekes ragadozó a levéltetű-gubacsszúnyog, amelynek lárvái kifejezetten levéltetvekre vadásznak. Ezek a szervezetek természetes körülmények között is megjelenhetnek, ha a kert megfelelő életfeltételeket biztosít számukra.

A ragadozó poloskák, például az Orius fajok, elsősorban tripszek ellen vethetők be, de levéltetveket, atkákat és más apró rovarokat is fogyasztanak. A fóliás és üvegházi termesztésben különösen fontosak. Ugyanitt használják a különböző ragadozó atkákat is, amelyek ugyan nem rovarok, de a biológiai növényvédelem fontos szereplői. Ezek egyes fajai tripszeket, mások takácsatkákat pusztítanak.

Üvegházban könnyebb

A mesterséges betelepítés főként üvegházban és fóliasátorban hatékony, mert a zárt térben a hasznos szervezetek kevésbé tudnak elrepülni vagy szétszóródni. Itt pontosan meghatározható, melyik kártevő ellen milyen természetes ellenséget érdemes alkalmazni. Szabadföldön viszont egy kiengedett katicabogár vagy fátyolka egyszerűen továbbállhat. A zöld fátyolka például szabadban is hasznos, de megfelelő virág- és táplálékforrás hiányában szétszóródhat a környéken. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a ragadozó rovaroknak nincs helyük a szabadban. Éppen ellenkezőleg, a legjobb megoldás sokszor az, ha nem betelepíteni próbáljuk őket, hanem maradásra bírjuk a már környezetünkben élő állományt.

Hogyan maradjanak a kertünkben?

A ragadozó rovaroknak nemcsak zsákmányra, azaz táplálékra, hanem búvóhelyre és szaporodási lehetőségre is szükségük van. A zengőlegyek, fátyolkák és számos más hasznos rovar felnőtt egyedei nektárral, virágporral vagy mézharmattal táplálkoznak. Ezért a veteményes közelében érdemes folyamatosan virágzó növényeket tartani. A kapor, koriander, édeskömény, cickafark, pohánka, facélia, különböző ernyősvirágzatúak és sok őshonos vadvirág kiváló táplálékforrást jelenthet. A kert legalább egy részét ne tegyük túlságosan „sterillé”. Egy sövény, bokorcsoport, avarréteg, magasabb füves sáv vagy mulcsozott terület búvó- és telelőhelyet biztosíthat ezeknak a hasznos állatoknak. A ragadozók számára az is előnyös, ha nem pusztítjuk el azonnal az összes levéltetvet. Furcsán hangzik, de néhány kártevő jelenléte szükséges lehet ahhoz, hogy a ragadozóiknak legyen mit enniük. A természetes ellenségek ugyanis akkor tudnak felszaporodni, amikor van megfelelő zsákmányuk.

A kettő együtt nem megy

A növényvédőszeres növényvédelem és a ragadozó rovarokkal megalapozott biológiai növényvédelem egyszerre nem működnek. Különösen fontos a széles hatásspektrumú rovarölő szerek kerülése, mert ezek a kártevő mellett gyakran azoknak természetes ellenségeit is elpusztítják. A levéltetveket ráadásul a hangyák is védhetik a ragadozóktól, ezért nagyobb fertőzésnél a hangyák jelenlétére is érdemes figyelni. A kertben tehát a kártékony rovarok megfékezésére nem feltétlenül egyetlen csodaszert kell keresni. A változatos növényzet, a virágzó szegélyek, a búvóhelyek, a vegyszerhasználat mérséklése és bizonyos mennyiségű kártevő tolerálása együtt olyan kertet hozhat létre, amelyben a ragadozó rovarok saját maguk tartják kordában a kártevők egy részét. Ez a biológiai növényvédelem egyik legtermészetesebb formája, melynél nem a kártevők teljes eltüntetése a cél, hanem egy olyan egyensúly kialakítása, amelyben azok ritkábban képesek annyira felszaporodni, hogy jelentős kártételük legyen.