2020. december 3. csütörtök Ferenc, Olívia

Hírek - Állat

Durván pörög az új mezőhegyesi robotizált tehenészet

Alig egy hónappal a használatba vétel után hatszázalékos termésnövekedést értek el a teljesen automatizált, robotizált technológiával működő mezőhegyesi tehenészetben, amelyet 2,6 milliárd forintos hazai beruházással valósítottak meg - hangzott el csütörtökön a helyszínen szervezett sajtóbejáráson.
 
 

Isaszegi Norbert termelési igazgató elmondta, a két istállóból álló, 880 férőhelyes létesítmény északi istállójába október 2-án engedték be az első 180 holstein-fríz szarvasmarhát; a déli istállóba október 27-én került 130 egyed. A két létesítményben összesen 460 tejelő állat van. Hozzátette, január közepére-végére érik el a teljes állomány beköltöztetését. Növendékekkel együtt jelenleg 2050 egyedből áll a teljes állomány, az üszők és a növendékek is új istállóba kerülnek a közeljövőben, a régi istállókat ugyanis elbontják - mondta.

December 3-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport kétnapos siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számít. Az esemény egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről. A konferencia napirendre veszi az ágazati szereplőit érintő legforróbb témákat és legfontosabb szabályozási változásokat is. 

Hozzátette, a telep Európában is egyedülálló módon teljesen robotizált technológiát alkalmaz, valamennyi egyed GPS-nyomkövetővel van ellátva, amely méri az éllettani funkciókat. A vízágyon fekvő állatok maguk döntik el, hogy mikor mennek fejésre, amelyet egy automata, dupla beállású rendszer - egyszerre maximum nyolc állaton - végez el. Eközben a tehenek egyénre szabottan kapnak plusz takarmányt. Számítógép méri és vezéreli a páratartalmat, a világítást, a hőmérsékletet. Fűteni télen sem kell, a hőmérsékletet ponyvák leengedésével állítja be a rendszer. Isaszegi Norbert elmondta, első tapasztalatuk az, hogy az állatok szeretik az új helyet, eddig a példányok átlagosan 35 liter tejet adtak egy nap, ez most 39-re nőtt, miközben az eddigi 3,1-ről 3,5-re emelkedett a tej zsírtartalma. 

Forrás: MTI/Rosta Tibor

Lázár János, a Ménesbirtok által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos közölte, úgy fogalmazták meg a terveket, hogy két-három év alatt 25 százalékos termelésnövekedést érjenek el, az eddigi évi 10 millió liter tejet 11-12 millióra emeljék. Jelenleg 6 százaléknál tartanak, így teljesíthetőnek, túlteljesíthetőnek tűnik a célkitűzés - mondta. Számításaik szerint a beruházás körülbelül tíz év alatt térül meg - hangzott el a bejáráson.

A kormánybiztos hozzátette, Mezőhegyes így új minőségű munkahelyeket tud teremteni, tehenészek és istállósok helyett egyre inkább agrárinformatikusokra van szükség, ami a munkavállalóknak magasabb bérezést jelent. A politikus hangsúlyozta, új korszak köszöntött be, amelyre a koronavírus-járvány is rávilágított: invesztálni kell az élelmiszerellátásba és az élelmiszerbiztonság növelésébe. Az állatjóléti szempontok mellett a minőségi élelmiszertermelés és a nyomon követhető, beazonosítható termékek korszakát éljük. A mezőhegyesi rendszer kis túlzással lehetővé teszi, hogy egy doboz tejről megmondják, azt melyik tehénből, milyen időszakban fejték le - mondta.

Lázár János közölte: tárgyalnak az állatorvosi egyetemmel - a sajtóbejárás idején is jelen voltak az oktatási intézmény képviselői a helyszínen -, hogy Magyarországon állatorvos ne végezhessen úgy, hogy nem járt gyakorlaton a mezőhegyesi tehenészetben. Ehhez 1,9 milliárd forintból képzési központot építenek, amely a tervek szerint egy év alatt készül el.

A mintagazdaság célja, hogy tapasztalatokkal segítse a gazdákat, a robotizált rendszer ugyanis kisebb, akár 20-30 egyedből álló tehenészetekben is bevezethető - tette hozzá. Úgy fogalmazott, azt szeretnék, hogy "Mezőhegyes legyen a magyar innováció NASA-ja".

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu