Magyar Közlönyben megjelentek a vadgazdálkodási tájegységek vadgazdálkodási terveiről szóló rendeletek. Ezek alapján elkezdődhet a Dél-dunántúli, a Duna-Tisza közi, az Észak-dunántúli, a Tiszántúli és az Északi hegy- és dombvidéki Vadgazdálkodási Táj vadászati hasznosítása.

Még 2013-ban az akkori Vidékfejlesztési Minisztérium az Országos Vadgazdálkodási Adattárat bízta meg az állománycsökkentési javaslatok kidolgozásával, és Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének bevonásával elkészült egy tízéves nagyvadlétszám-apasztási program, amely elsősorban a legnagyobb problémát okozó vadfajokra (a vaddisznó, a gímszarvasra és lokálisan a dámszarvasra) fókuszál. Ez program épült be most a tájegységi vadgazdálkodási tervekbe, amelyek mintegy 40-50 százalékos létszámapasztást írnak elő. Hogy pontosan melyik fajból mennyi egyed maradhat az adott körzetben, azt tájegységenkénti bontásban itt találja meg az érdeklődő.

Az egyes tájegységekre vonatkozóan az alábbi adatokat tartalmazzák a rendeletek: a vad élőhelyének általános jellemzése, az egyes vadfajok állományának leírása; a vadállomány-szabályozás irányelvei, az egyes vadfajok szerint fenntartandó legkisebb vadlétszám (törzsállomány), valamint az élőhelyet még nem veszélyeztető legmagasabb vadlétszám; a tájegységi trófeabírálat irányelvei; a védett természeti területen a természet- és tájvédelmi előírások; a hosszú távú természetvédelmi célok.

A tájegységi vadgazdálkodási tervekre alapozva a vadászatra jogosultak megkezdhetik a vadgazdálkodási üzemterveik összeállítását és jóváhagyatását.