Rendkívüli a helyzet: már Mogyoródon is megjelent a járvány
Az országos főállatorvos az 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánította.
Az országos főállatorvos az 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánította.
A Nébih laboratóriuma idén május 11-én egy Bács-Kiskun vármegyei, Kiskunhalason tartott ló esetében megerősítette a lovak fertőző kevésvérűségét.
Az Egyesült Királyság új stratégiát vezetett be az afrikai sertéspestis elleni védekezésre, de nem mindenki elégedett vele.
Tömeges halpusztulás történt a Nógrád vármegyei Bánki-tónál, amelyet a szakértői vizsgálatok szerint egy vírusos megbetegedés okozott.
A globális élelmiszeripar továbbra is küzd a magasabb állatjóléti normák gyakorlati megvalósításával.
Veszélyes baktérium bénította meg a gigakeltetőt: hetekig állt a termelés, áruhiánytól rettegtek a tenyésztők
Óriási kihívások előtt áll a magyar mezőgazdaság, mostanra kulcskérdéssé vált az alkalmazkodás és az együttműködés.
Brit kutatók egy újfajta, úgynevezett "szuperragasztó" technológiára épülő vakcinaplatformot teszteltek sertés-koronavírusok ellen.
A juh- és kecskehimlő továbbra is jelen van egyes európai országokban, azonban Magyarországra történő behurcolását eddig nem igazolták.
Európa - így Belgium - baromfiágazata a vitaminok és aminosavak terén erősen függ Kínától.
Afrikában több országban is egyre nagyobb problémát jelent a madárinfluenza-járvány.
Az Egyesült Államokban több évtized után először azonosították az Aujeszky-betegséget egy kereskedelmi sertéstelepen.
Spanyolországban tovább nőtt az afrikai sertéspestis által érintett terület, a hatóságok a Tour de France útvonalának módosítását kérik.
A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nébih munkatársai.
Sok olyan ország van, ahová nem lehet szállítani a madárinfluenza megelőzésére használt vakcinával kezelt baromfiból.
Április közepén több sertéstelepen is kimutatták a ragadós száj- és körömfájást Cipruson.
Tovább nőtt az afrikai sertéspestis fertőzési gócpontjainak a száma Spanyolországban.
Békés vármegyében egy méhészetben igazolták a hatóságok a nyúlós költésrothadás jelenlétét.
Spanyol kutatók a bakteriofágok és az illóolajok kombinált alkalmazását javasolják.
A törpeszúnyogok felbukkanásával a kéknyelv-betegség hazai újbóli előfordulása lehetséges.

Látványosan nőtt a biológiai termésnövelők piaca Magyarországon, a gazdálkodók 2025-ben m 24,4 milliárd forintot költöttek ilyen készítményekre.
Jelentősen nőtt az új mezőgazdasági gépek beszerzése az idei első negyedévben 2025 azonos időszakához képest.
Drágább szenzorokkal is kísérleteznek, de kevés termék bírja el az ezzel járó plusz költségeket.
A felmérések szerint ugyanakkor az utóbbi időben a hazai és az európai erdőterületek is gyarapodtak.
A prémium minőségű gyümölcs kilogrammonként 3000-4500 forintba kerülhet a kiskereskedelemben.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.