Kemény csavar a Bászna Gabona Zrt. ügyében: kihallgattak egy gyanúsítottat
A cég képviselőjét sikkasztás gyanújával hallgatták ki, miközben a társaság több milliárd forintos tartozást halmozott fel.
A cég képviselőjét sikkasztás gyanújával hallgatták ki, miközben a társaság több milliárd forintos tartozást halmozott fel.
A hatóság leállította a kiszállításokat, iratokat foglalt le - az ügy kihathat a hazai agrárfinanszírozási gyakorlatra is.
Nem volt kapásuk, ezért radikális lépéshez folyamodott öt horgász Somogy vármegyében.
Pénzbüntetést szabott ki a Veszprémi Járásbíróság egy balatonudvari férfira, akit engedély nélküli halászaton értek tetten.
Az agrártárca hűtlen kezelési ügyében a vádhatóság szerint 2,2 milliárd forintot utaltak két ügyvédi irodának érdemi munka nélkül.
Csaknem kétszáz, 25 és 50 kiló közötti sertést lopott el a munkahelyéről egy férfi Vésztőn.
Rapsicokat értek tetten a Hortobágyi Nemzeti Parkban, egyikük elfutott a helyszínről, de másnap önként jelentkezett.
Ismét kínai mézekkel trükköznek.
A heves megyei férfi ellen vádat emeltek.
Termőföldek visszaadásáért indított pert a somogyi ügyészség.

Elkészült a nyár óta várt akadémiai jelentés, egyértelmű választ adtak a kutatók az elterjedt konteóra.
Reményt keltő az elmúlt hetek időjárása, de ennél még sokkal több kellene - különösen az Alföldön.
Nem elegendő az optimalizálás, a teljes termesztési rendszert újra kell gondolni.
A vidéki térségek problémái Európa-szerte hasonlóak, a gazdálkodók azonban sokszor úgy érzik, hogy a döntéshozók magukra hagyják őket.
Cikkünkben Szűcs Róbertet, a Jammertal Borbirtok társtulajdonosát kérdeztük tapasztalatairól.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.