A napraforgó veheti át az uralmat a magyar földeken? Idén minden kiderül
Egyre több gazda számára reális menekülőút a napraforgó, a vetésterület idén is rekordokat dönthet.
Egyre több gazda számára reális menekülőút a napraforgó, a vetésterület idén is rekordokat dönthet.
Bőven kellene még csapadék, hogy a kukoricatermelés elkerülhesse az újabb kudarcot, de sok múlik a hibrid kiválasztásán is.
Hullámvasúton a magyar szántóföldi növénytermesztés, egyre keményebb döntéseket kell meghozni a gazdáknak.
Mostanában már a vetőmagválasztás és az agrotechnika sem a régi rutin szerint történik.
Érdemes tervszerűen választani, mert a fajtasorok akár évtizedekig is a kertünkben teremnek nekünk.
A termelők gazdaságosan, a környezetet és az egészséget kímélő fajtákat termeszthetnek.
Parcellaszintű pontossággal mondja meg a mesterséges intelligencia, hogy milyen zöldségfajtát érdemes termelni az adott területen.
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
A szakértők szerint a termelők összefogásával javítható a magyar hagyma piaci pozíciója.
A szakemberek szerint a termesztés újjászervezésére van szükség a hazai kajsziültetvényeken.
A hibrid fajták bár kiemelkedően jó tulajdonságokkal rendelkeznek, érdemes kipróbálni a tájfajtákat is.
A hazai ökológiai gazdálkodás jelenlegi 320 ezer hektáros területe 2027-re akár 500 ezer hektárra is bővülhet.
A dorper igen különleges tulajdonságokkal rendelkezik, mutatjuk, miket érdemes tudni.
A 2023-as 58 ezer hektárhoz képest mára megduplázódott a szója vetésterülete hazánkban.
Ha árnyékosabb a lakásunk, házunk, akkor is bátran termesszünk növényeket, könnyedén leküzdhetjük a sötétséget.
A piaci kitettség csökkentéséhez a kiváló minőségű búzán át vezet az út
Könnyített feltételekkel részesülhetnek állami fajtaelismerésben a Kárpát-medencei szőlő tájfajták.
A SELSEM nemesítőház több, mint 45 éves múltra tekint vissza a szójanemesítés területén, amelyben jelenleg vezető pozíciót tölt be Szerbiában.
A megmaradt vetőmagok évekig történő tárolása nem mindig jó módszer, mert a csíraképességük ideje véges.
Rég nem látott jelenség éledezik a búza piacán - újra megéri malmi minőséget termelni?

Rengeteg lehetőség és kiaknázatlan terület rejlik a gyógynövényágazatban hazánkban.
Egy lokális problémánál jóval messzebb mutat a cég bedőlése - megingott a bizalom, rendszerszintű változások is kellenek.
A ribizli évszázadok óta a házikertek kedvelt gyümölcse, frissítő íze mellett kiemelkedő élettani hatásai is említést érdemelnek.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy ideiglenesen alkalmazni kívánja a vitatott megállapodást.
A kertészkedés legfontosabb titka sokszor egy föld alatti sötét világban fejlik, ami a lábunk alatt terül el.
Egy halgazdaság technológiai áttörése
A tél során a repce számos stresszhatásnak lehet kitéve, ezért a korai és alapos felmérés segít időben reagálni.