Lépett az EU: legális lett a génszerkesztés
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az új genomikai technikákra (NGT) vonatkozó szabályozást.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az új genomikai technikákra (NGT) vonatkozó szabályozást.
Rendkívüli módon megosztotta a kanadai mustártermesztőket a BASF új fejlesztése.
2025-re már közel 30%-os visszaesés következett be, így mintegy 79 ezer hektáron termesztettek szóját.
Hatékony fellépést kér az agrárvezetéstől az NGT-rendelet ellen a Magyar Biokultúra Szövetség.
Már idén tavasszal piacra kerülhet (egyelőre Ausztráliában) egy génszerkesztéssel foglalkozó angol nemesítőműhely munkájának eredménye.
Lényegesen magasabb A-vitamin-tartalommal rendelkező paradicsomfajtát nemesítettek ki amerikai kutatók.
Mintegy 3150 milliárd forint jut az agrár-vidékfejlesztési célokra Magyarországon.
Elfogadhatja az EP azt a rendelet-tervezetet, ami lényegében megszünteti a hatósági kontrollt és nyomon követést az új géntechnológiával készült, génmódosított termékek felett.
Az Európai Unió és a Mercosur-államok közötti kereskedelmi megállapodás számos kockázatot rejt magában.
A kereskedelmi megállapodás körüli viták egyik központi kérdése, hogy valóban aggályos termékek kerülhetnek-e az európai piacra.
Magyarországon nincs piaca a GMO-mentes termékeknek, a fogyasztók más prioritások alapján vásárolnak itthon.
Nagy István kiemelte, hogy Magyarország több okból is ellenzi az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodást.
Közelebb került az USA és az EU a kereskedelmi megállapodáshoz, valószínűleg a Trump által favorizált génmódosított szója is szerepet kapott az alkuban.
Takarmányban és emberi élelmezésre is alkalmazható egy GMO-szója, miután az európai hatóságok biztonságosnak találták.
Amerika sokallja a koreai szigort a marhahús és a GMO termékek esetében, és az enyhítést szorgalmazza.
Az élelmiszer-termelésre egyre nagyobb nyomás nehezedik az éghajlatváltozás, a korlátozott természeti erőforrások és a növekvő világnépesség miatt.
Nemcsak a kukoricák, de az ezekből készült termékek is forgalomba hozatali engedélyt kaptak.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
A precíziós nemesítésről tartott sajtótájékoztatót a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
Nemcsak a génmódosított kukorica termesztését, de a felhasználását is betiltanák Mexikóban.

A szakértő szerint több régi cég is eltűnhet a magyar gabonapiacról, a helyüket pedig új szereplők tölthetik be.
A kiskerti növénytermesztés egyik legkritikusabb szakasza a vetés és az azt követő gondozás.
A gyümölcs teljes sárgulását utóéréssel, gyakran etilén gáz alkalmazásával érik el.
A megunt hobbiállatokat sokan szélnek eresztik, de bele se gondolnak, mit okoznak ezzel.
Átadták a 20. Borászok Borásza gálán a szakma legfontosabb elismeréseit.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.