Komoly termelési jogot kapott egy magyar tulajdonú cég Romániában
A licenc a Kolozs megyei Virágosvölgy (Valea Florilor) község területén található sótelepre vonatkozik.
A licenc a Kolozs megyei Virágosvölgy (Valea Florilor) község területén található sótelepre vonatkozik.
Annyi talajvizet pumpált ki az emberiség a Földből, hogy még tengelye is elmozdult tőle.
Idén is lesz elég karácsonyfa a lakosság számára, a termelők szerint érdemes a hazai fenyőt választani.
Kezdődik az ültetési anyagok kitermelése.
Zala megyében már elkezdték kivágni a karácsonyfának nevelt fenyőket.
Fontos betartani a gyümölcs- és szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapját.
Már megkezdődött a karácsonyfáknak szánt fenyők kitermelése.
A közintézményeket fűtik így Kenderesen.

Az elmúlt években jelentősen átalakultak a kertészeti és erdészeti munkákhoz használt eszközökkel kapcsolatos felhasználói elvárások.
A Nitrogénművek vezetője szerint az iráni háború később érezteti a hatását, jelenleg a tavalyi termeléskieséstől szenved a hazai piac.
A történelem során sokszor divatba jöttek az álgabonák, majd visszaszorultak, most azonban ismét reneszánszukat élik.
Az elmúlt években sok termelő rászokott arra, hogy közvetlenül a felhasználás előtt vásárolja meg az inputanyagokat.
Uniós támogatások és szabályozás nélkül tönkre fognak menni a magyar és az európai zöldség- és gyümölcstermesztők.
Jelenleg a termelők súlyos nehézségekkel néznek szembe a tápanyaggazdálkodás területén.
Mi dönti el ma a termésszintet? Egyre inkább a gyökérzóna és a növényélettani folyamatok
A KUHN modern, megbízható és hatékony megoldásokat kínál a takarmánykeveréstől az almozásig, gyors szervizháttérrel és biztos alkatrész‑ellátással.