Váratlan dolog történt a liszttel Ukrajnában: erre nem sokan számítottak
Az ország búzalisztexportja kissé visszaesett a 2025/26-os gazdasági év első kilenc hónapjában.
Az ország búzalisztexportja kissé visszaesett a 2025/26-os gazdasági év első kilenc hónapjában.
A gabonafeldolgozás szépen csendben egy jelentősen digitalizált iparággá vált Magyarországon, de a folyamat csak akkor működik, ha a hálózat is bírja az iramot.
Már véleményezhető a Magyar Élelmiszerkönyv malomipari termékekre vonatkozó előírásainak módosításáról szóló rendelet tervezete.
Korábban a magyar búza kiválónak számított, ma azonban a hazai termés döntő része már csak a kommersz kategóriába esik.
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Látványosan nőtt 2024-ben a holding több agrárcégének adózott eredménye is, de voltak veszteségek is.
A Szlovák Malomipari Szövetség csatlakozott a hazai pékek kezdeményezéséhez, és elutasítja a rovarok felhasználását.
A Hajdú Gabona Zrt. napjainkban legfőképp búza őrlésével foglalkozik, nagyságrendileg 75-80 ezer tonna búzát őrölnek meg évente.
Az idei búzatermés nemcsak mennyiségét, minőségét tekintve is elmaradt a várttól, ez pedig a liszt és kenyér árára is hatással van.
Indonéziában a malmok mindössze két hónapra vannak fedezve, míg a közel-keleti gabonafeldolgozók többségének csak 45 napra elegendő készlete van.
A kedvezőtlen időjárás miatt idén sok év átlagánál is gyengébb lett a búzatermés Franciaországban.
A malmok szerint kénytelenek az árakkal versenyezni a jobb búzáért, mások szerint a fogyasztók nem fogadnák el a drágulást.
Mivel kevesebb a jó minőségű búza a piacon, ezért biztosan emelkedni fog a liszt ára a Gabonaszövetség szerint.
Megjelent az Európai Unió agrártermékeinek külkereskedelmével kapcsolatos augusztusi összefoglaló.
A gazdálkodóknak, termelőknek, és élelmiszeripari vállalkozásoknak alkalmazkodnia kell a gyorsan változó környezethez.
Már kapható a szibériai rozs és a kövön őrölt hajdinaliszt a hazai pékségekben, de az ősgabonákból készült termékek is egyre népszerűbbek.
Árcsökkenés jöhet hamarosan a kenyérnél Magyarországon, ősszel ugyanis árversenybe kezdenek majd a malmok.
Egyre népszerűbbek Magyarországon a nem hagyományos kenyérgabonából készült lisztek, illetve az ezekből sütött pékáruk.
A hazai malomipart az elavultság, pontosabban az idejétmúlt gépparkok, épületek és szállító kapacitás jellemzi.
2020-ban egy kiló fehérkenyér 356 forintban került, két évvel később viszont 659 forintot kértek a pékségekben.

A szakértő szerint több régi cég is eltűnhet a magyar gabonapiacról, a helyüket pedig új szereplők tölthetik be.
A kiskerti növénytermesztés egyik legkritikusabb szakasza a vetés és az azt követő gondozás.
A gyümölcs teljes sárgulását utóéréssel, gyakran etilén gáz alkalmazásával érik el.
A megunt hobbiállatokat sokan szélnek eresztik, de bele se gondolnak, mit okoznak ezzel.
Átadták a 20. Borászok Borásza gálán a szakma legfontosabb elismeréseit.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.