Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2024.03.21. csütörtök
Fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel
Fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel
A sok napsütés mellett az ország keleti harmadában gomolyfelhők képződnek, máshol fátyolfelhős lesz az ég, ami estefelé a Dunántúlon meg is vastagszik
A Nyugat-Dunántúlon egész nap derült idő valószínű, másutt viszont erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, de a legtöbb helyen így is többórás napsütésre lehet számítani
Szerda hajnalban, a tavaszi nap-éj egyenlőséggel beköszönt a csillagászati tavasz Magyarországon.
Az ország nyugati, délnyugati harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég, emellett északkeleten szintén felhős idő valószínű, napközben azonban - északkeleten csak átmenetileg - fokozatosan szakadozik, vékonyodik a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüt
Különösen éjjelente lesz hideg, napközben még kora tavaszi időnek örülhetünk, hétvégére pedig visszatér az enyhe idő.
A völgyekben akár mínusz 5 fokos fagy is jöhet, de az ország nagy részén marad a tavaszias, bár hűvösebb, borult idő.
A keleti, északkeleti harmadban délelőtt még több lesz a felhő, és elszórtan valószínű ott eső, zápor, majd gomolyosodik, csökken a felhőzet, vele együtt a csapadékhajlam is
Bár éjjelre lehűl az idő, napközben nem lesz hideg, ugyanakkor szél várható.
Délutánig borult lesz az ég, és nyugat felől egyre több helyen előfordul eső, zápor, napközben a Dunántúlon egy-egy zivatar sem kizárt
A kezdetben erősen felhős, borult tájakon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában gomolyfelhős, napos idő várható, ám közben nyugat felől megnövekszik a magasszintű felhőzet, amely egyre nagyobb területen meg is vastagszik
A borongós tájakon gomolyosodik a felhőzet, máshol a napos időt követően átmenetileg erősen gomolyfelhőssé válik az ég
A Dunántúlon szakadozottabb, gomolyosabb, attól keletre a nap nagyobb részében vastagabb, zártabb lesz a felhőtakaró, majd délutántól előbbi tájunkon már elkezd határozottan csökkenni a felhőzet
A Dunántúlon és a középső tájakon erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt hosszabb időre kisüt a nap, a legtöbb napsütés a Tiszántúlon várható
Erősen felhős vagy borult idő várható, de lehetnek átmeneti szakadozások, vékonyodások a felhőtakaróban, nagyobb eséllyel a Dunától keletre
Jellemzően erősen felhős időre számíthatunk, de napközben átmenetileg lesz egy nagyobb szakadozás, vékonyodás a felhőzetben
A meteorológusok szerint az idei volt a legenyhébb tél a mérések kezdete óta Magyarországon.
Eljutottunk oda, hogy már egy átlagos márciusi időjárás is károkat okozhatna a növényeknek.
A párásság, valamint a ködfoltok megszűnése után változóan, főként a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében a több-kevesebb napsütés mellett időszakosan erősen felhős időre számíthatunk
Délelőtt jellemzően erősen felhős lesz az ég, délután szakadozik, gomolyosodik, majd estétől jelentősebben csökken a felhőzet

Elkészült a nyár óta várt akadémiai jelentés, egyértelmű választ adtak a kutatók az elterjedt konteóra.
Reményt keltő az elmúlt hetek időjárása, de ennél még sokkal több kellene - különösen az Alföldön.
Nem elegendő az optimalizálás, a teljes termesztési rendszert újra kell gondolni.
A vidéki térségek problémái Európa-szerte hasonlóak, a gazdálkodók azonban sokszor úgy érzik, hogy a döntéshozók magukra hagyják őket.
Cikkünkben Szűcs Róbertet, a Jammertal Borbirtok társtulajdonosát kérdeztük tapasztalatairól.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.